Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2025.06.10. 14:40
null
Jobe Bellingham 2030-ig írt alá a Dortmundnál (Fotó: Getty Images)
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek és a német élvonalbeli Borussia Dortmund szerződtette az angol első osztályba feljutó Sunderland középpályását, Jobe Bellinghamet.

Jobe Bellinghamet előszeretettel hasonlítják bátyjához, a ma már a Real Madridot erősítő Jude-hoz, s hasonlóan nagy tehetségnek tartják, amit mutat, hogy a Birminghamben nevelkedő középpályás már 17 évesen bemutatkozott a felnőttek között, s 2023-ban hagyta el nevelőklubját a Sunderland kedvéért. Jobe Bellingham az észak-angliai csapatnál is jól teljesített, hiszen 90 mérkőzésen 11 gólig és négy gólpasszig jutott, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Sunderland kivívja a feljutást.

Ezt követően már arról szóltak a hírek, hogy a fiatalabb Bellingham követi bátyja útját és a Borussia Dortmundhoz szerződik, amely sajtóhírek szerint a Sunderland szempontjából klubrekordnak számító 33 millió eurót (plusz bizonyos feltételek teljesülése esetén további öt millió eurót) fizetett a 19 éves angol labdarúgóért, aki a klub közlése szerint 2030. június 30-ig írt alá.

A BVB közölte azt is, hogy Jobe Bellingham ott lehet a magyar idő szerint vasárnap hajnalban kezdődő klubvilágbajnokságon, a Ruhr-vidékieknél a 77-es mezszámot fogja viselni.

„Örülök, hogy a Borussia Dortmund játékosa lehetek és trófeákért küzdhetek ezzel a nagyszerű klubbal. Szeretném kivenni a részem, hogy ezekkel a csodálatos szurkolókkal együtt ünnepelhessem a sikert, és minden nap azért fogok dolgozni, hogy ezt elérjük a csapattal. Nagyon örülök, hogy a fekete-sárga mezt viselhetem a klubvilágbajnokságon” – fogalmazott új klubja honlapjának Jobe Bellingham.

 

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
2 órája

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
16 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

NL: Palmer nincs, a Bellingham fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
2026.11.06. 11:47

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2026.11.05. 23:05

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31