Budu Zivzivadzéék kétgólos hátrányból álltak fel a Bundesliga-tagságról döntő osztályozó odavágóján

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.22. 22:30
null
Budu Zivzivadze (középen) és csapata kétgólos hátrányból egyenlített (Fotó: Getty Images)
A Bundesliga-tagságról döntő osztályozós párharc első mérkőzésén az élvonalbeli Heidenheim kétgólos hátrányból felállva játszott 2–2-t a másodosztályú Elversberggel.

Az elmúlt öt évben mindig megőrizte tagságát a rájátszásban érdekelt élvonalbeli csapat, legutóbb az Union Berlinnek sikerült másodosztályú együttesként megnyernie a párharcot – 2019-ben a Stuttgartot 2–2-vel, idegenben több lőtt góllal múlta felül. Most az a Heidenheim játszik a Bundesligában maradásért, amely története második ottani idényén van túl, az ellenfele pedig az Elversberg, amely még sosem szerepelt az első osztályban.

A hazaiak 70 másodperc után majdnem előnybe kerültek, ám Niklas Dorsch egy kontra végén hiába került ziccerbe, miután megpróbálta a kapus mellett eltolni a labdát, a lövésnél nem találta el. A folytatás is mozgalmasan alakult, a 10. percben a vendégek előtt adódott helyzet, de Tom Zimmerschied lövését védte Müller, majd ismét a Heidenheim veszélyeztetett, ekkor Adrian Beck lőtt kevéssel a kapu mellé. Egy perccel később az Elversberg szerezte meg a vezetést, Fisnik Asllani passza után Lukasz Petkov kapásból a bal alsóba lőtt.

Megfogta a gól a vendéglátót, amelynek hálója a szünet előtt ismét megrezdült. Ekkor Zimmerschied találta meg középen a koszovói válogatott Aszllanit, aki szemben a kapussal nem hibázott, 10 méterről a bal alsóba gurított. Úgy tűnt, a félidő utolsó másodperceiben sikerül szépítenie a Heidenheimnek, ám Omar Traoré hiába lőtt a kapuba, az indításnál Marvin Pieringer lesen tartózkodott és zavart egy védőt, így nem adták meg a találatot.

A szünetben beállt a hazaiaknál többek között Budu Zivzivadze, aki játszott korábban Mezőkövesden, Fehérváron és Újpesten is, és ősszel a 2. Bundesligában 12 gólt szerzett a Karlsruhe játékosaként, majd a januári szerződtetése óta kétszer talált be az élvonalban. Támadóbban is lépett fel a Heidenheim, a grúz csatárnak is volt helyzete, míg Mathias Honsak a lécet találta el. Ezt követően viszont elfogyott a Saar-vidékiek szerencséje, és két olyan gólt kaptak három perc alatt, amikor a kapusról kijött a labda és a kipattanót lőtte a kapuba a támadó – előbb Tim Siersleben volt jó helyen egy szabadrúgás után, majd Léo Scienza lövését követően Honsak talált be.

Egyre jobban fáradt az Elversberg, és az egyenlítés után is nagy nyomás nehezedett a csapatra. Több lehetőség is adódott a Heidenheim előtt, egyszer Zivzivadze lövése suhant el a léc fölött, viszont az együttes nem tudott előnyt kiharcolni a visszavágóra, melyet hétfőn 20.30-kor rendeznek. 2–2

NÉMET BUNDESLIGA
OSZTÁLYOZÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Heidenheim–Elversberg (II.) 2–2 (Siersleben 61., Honsak 64., ill. L. Petkov 18., F. Asllani 42.)
A visszavágót hétfőn rendezik Spiesen-Elversbergben.

 

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41