Megvertük a ruszkikat! – vb-selejtezők, sorozat, 6. rész

Labdarúgó-válogatottunkat a sikertelen 1974-es vb-selejtezőben Illovszky Rudolf irányította, ám a szakvezetőt nem váltották le a svédek elleni 3–3 után, az 1974. májusi Magyarország–Jugoszlávia (3–2) volt az utolsó mérkőzése szövetségi kapitányként. A kispadra Bozsik József ült le, munkáját az Újpesti Dózsa trénere, Várhidi Pál segítette.

A sportág hátországában is zajlottak az események: bevezették a követelményrendszert. Utóbbit jó és rossz értelemben egyaránt Kutas István, a szövetség 1974 februárjában kinevezett elnöke verte keresztül. Bozsik kinevezése is az ő ötlete volt, azért esett rá a választása, mert az Aranycsapat jobbfedezete mindig is a kemény munka híve volt. „Cucu” feladatul határozta meg az olimpiai bajnokságot, továbbá a kijutást az 1978-as argentínai vb-re. A sors azonban közbeszólt. Bozsik ugyan az Ausztria ellen 1–0-ra elvesztett idegenbeli mérkőzésen, 1974 szeptemberében leült a kispadra, ám október elején szívpanaszokkal kórházba került, ahol infarktust állapítottak meg. Kapitányi feladatát nem láthatta el (a torna elkezdése előtt, május 31-én el is hunyt).

Magyarország az 1976-os Eb-selejtezőnek Moór Edével vágott neki, a szakember 1972-ben a Salgótarjánt vezette bajnoki bronzéremig. Igen ám, de betegsége miatt csupán hat alkalommal irányította az együttest, őt Szőcs János váltotta, de sem vele, sem a helyére kerülő Baróti Lajossal nem volt esélyünk az Eb-kvalifikációban. Baróti úgy került újra képbe, hogy Kutas addig fűzte a követelményrendszer idején az edzőbizottság élére kinevezett, a nemzeti együttest három vb-re is kijuttató kiváló edzőt, hogy végül kötélnek állt. Ő egyébként a 12 perces futást, az elhíresült rendszer egyik elemét kritikával illette, mondván, a Cooper-teszt az Egyesült Államokban az állóképességi kontroll eszköze volt, míg Magyarországon a kondíció növelését remélték tőle.

Az ősz mester bátran válogatott be fiatalokat, a ferencvárosi Magyar István és Nyilasi Tibor is bemutatkozott a legjobbak között, csapatunk 1976 márciusában 2–0-ra legyőzte a hazai vb-re készülő, európai turnén részt vevő Argentínát, amelyben számos futballista pályára lépett a két évvel később világbajnok együttesből.

Magyarország Görögországgal és a Szovjetunióval került egy csoportba a vb-selejtezőben, ám az első helyen végzőnek a 16-os döntőhöz az úgynevezett interkontinentális selejtezőn még le kellett győznie a dél-amerikai kvalifikáció harmadik helyezettjét. A mieink úgy számítottak, a görögöket legyűrik, és a nagy ellenféllel szemben eldöntik, jöhet-e a dél-amerikai csapat. A görögök ellen Athénban 1–1-re végeztünk, a mérkőzést így minősítette a Népsport: „Egyszer sem lőttünk kapura.” Baróti morgott: „Enervált volt a csatárjátékunk, nem tudtuk kihasználni helyzeteinket. (…) Annak mindenesetre örülök, hogy nem kaptunk ki. Van még esélyünk…”     

Válogatottunk néhány nappal később a Práterben 4–2-re legyőzte Ausztriát, Törőcsik András bemutatkozott a legjobbak között, együtt volt a pályán Nyilasi, Ebedli Zoltán, Törőcsik és Magyar, ám a szövetségi kapitány elképzeléseit az élet áthúzta: a válogatott 1977 elején dél-amerikai túrán vett részt, a hazatérést követően Törőcsik és Ebedli a zöld folyosón akart behozni vámköteles elektrotechnikai berendezéseket. Lebuktak, eltiltották őket a válogatottságtól, mi több, Kutas közölte Barótival, ketten együtt nem szerepelhetnek a legjobbak között. A kapitány az újpesti csatárt választotta – igaz, eltiltása miatt nem lehetett ott az 1977. tavaszi meccseken, így a Szovjetunió ellen sem. 

Márpedig az presztízsmeccs volt a javából!

Magyarország a futballpályán tétmérkőzésen eladdig sohasem jutott tovább a nagy testvér ellen. A szóbeszéd szerint le kellett feküdnünk, s noha ezt leginkább a labdarúgók cáfolták, a népi hiedelem még 1977-ben is élt. Ráadásul az ellenfél az 1975-ös KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, igaz, az abban az évben aranylabdás Oleg Blohint Martos Győző levette a pályáról. A mieink Nyilasi révén az első félidőben szereztek vezetést, Pusztai László bedobása után Kereki Zoltán növelte az előnyt, David Kipiani csak szépíteni tudott. S hogy ki bizonyult a legjobbnak? „Pintér Sándor az egész mezőny fölé nőtt! Mindenkit felülmúlt hihetetlen munkabírásával, meg-megújuló szereléseivel, gyors nekiiramodásaival, beadásaival, szervezőkészségével.” A meccs hőse így reagált: „Mit mondjak? Örömet szereztünk 70 ezer embernek, és azoknak, akik a tévékészülékek előtt szorítottak értünk. Ez többet ér, mintha 100 ezer forintot kaptunk volna.” Baróti repesett a boldogságtól: „Sok emlékezetes mérkőzésen ültem eddig a kispadon, ezt a meccset nem fogom sokáig elfelejteni.” A szövetségi kapitány megígérte, ha legyőzzük a szovjeteket, leszokik a dohányzásról. Becsületére legyen mondva, betartotta!

Tbilisziben 2–0-ra nyertek a hazaiak, az NS nem kertelt: „A mieinkből hiányzott a tűz.” A csoportelsőséghez azért elég volt itthon legyőzni a görögöket, mert a szovjetek vereséget szenvedtek tőlük. A Népstadionban simán nyertünk 3–0-ra, Baróti tárgyilagos volt: „Győztünk, mert hittünk a tudásunkban, tudtunk lelkesedni és a legnehezebb percekben is képesek voltak a játékosok rossz felfogásukat akarattal ellensúlyozni.”     

A Bolívia elleni pótselejtezőt Fazekas László elszántan várta: „A jelenlegi együttesből egyedül én játszottam a négy évvel ezelőtti vb-selejtezőkön. Pontosan emlékszem a bukás ízére. Nem szeretnék újra belekóstolni! Sokunk számára utolsó alkalom kínálkozik most. Ha hibázunk, nincs lehetőség a javításra. Úgy akarunk játszani, hogy izgalom nélkül utazhassunk a visszavágóra!”  Baróti nem sokat tudott meg az ellenfélről, rövid passzos összjátékot várt, egyben kért is: „Kérem a Népstadion közönségét, ne türelmetlenkedjen szombaton délután, ha az első negyedórában nem jutunk vezetéshez, hadd dolgozzák ki játékosaink a helyzeteiket. Csakis így érhetjük el, hogy többgólos előnnyel utazzunk Bolíviába.”     

Válogatottunk nem mérlegelt, félidőben már 5–0-ra vezetett, a vége 6–0 lett, nem véletlen, hogy az NS leszögezte: „Az előny behozhatatlan.” Baróti sem tartott a visszavágótól: „Nincs félnivalónk!”     

Annak ellenére mondhatta ezt, hogy Bolívia fővárosa, La Paz 3600 méterrel a tengerszint fölött fekszik. Nem is melegített be a csapat, hogy ne fogyjon el a szufla. Megérte, a Népsport a következő mondatban foglalta össze a 3–2-es sikert: „Csapatunk kifogástalan küzdőszellemről és taktikai fegyelemről tett tanúbizonyságot.”     

Ennek eredményeként is Magyarország 12 év szünet, 1966 után kijutott a vb-re!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. augusztus 16-i lapszámában jelent meg.)