A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

V. J.V. J.
2025.03.27. 12:28
Az első csapatban még csak felkészülési mérkőzésen játszott Lisztes Krisztián (Fotó: Imago Images)
A német Sport Bild magazin legfrissebb számában megjelent hír szerint ifj. Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a német labdarúgó Bundesligában szereplő Eintracht Frankfurt – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

Ifj. Lisztes Krisztián 2024 nyarán szerződött a Ferencvárostól az Eintracht Frankfurthoz, a Transfermarkt szerint hatmillió eurós átigazolási összeg fejében, 2029 nyaráig írt alá. A korábbi utánpótlás-válogatott támadó középpályás tétmérkőzésen még nem mutatkozott be klubja első csapatában, a negyedosztályban szereplő tartalékoknál is mindössze három alkalommal lépett pályára, ezek során egy gólpasszt adott.

A 19 éves játékos az idény során egyszer betegség miatt maradt ki a tartalékok meccskeretéből, február óta pedig izomsérüléssel bajlódik, az U21-es válogatott márciusi, felkészülési mérkőzéseit is ki kellett hagynia. Arra a Sport Bild cikke nem tért ki, hogy klubja melyik bajnokságba kívánja kölcsönadni Lisztest.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18

Bundesliga: intenzitást és szenvedélyt akar látni az RB Leipzig új edzője

Német labdarúgás
2026.07.13. 16:34

Több mint 45 milliárd dolláros bevétellel rekordot döntött az európai klubfutball

Angol labdarúgás
2026.07.09. 16:25

Megműtötték a Bayern sztárját a vb-kiesést követően

Német labdarúgás
2026.07.06. 13:36

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
2026.07.01. 18:37