Meggyőző játék nélkül, Harry Kane mesterhármasával nyert a Bayern München

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.11.22. 22:34
Harry Kane góljai döntötték el a mérkőzést (Fotó: Getty Images)
A Bayern München a német első osztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 11. fordulójában Harry Kane három találatával 3–0-ra nyert az Augsburg ellen az Allianz Arénában.

A keddi, PSG elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt kivételesen pénteken lépett pályára a Bayern München, amely talán az olykor szállingózó hó és a hideg miatt nem tudott eléggé felpörögni. Az első 20 perc kényelmes labdajáratással telt el, csak ezután tudta a rekordbajnok megdolgoztatni az Augsburg kapusát. Előbb Kingsley Coman tekerését fogta Nediljko Labrovic, majd Jamal Musiala is félmagasan lőtt. Nagy fölényben játszott a hazai együttes, de ez óriási helyzeteket nem hozott magával – Harry Kane és Musiala kísérlete után még Leon Goretzka léc alá tartó lövése volt a legveszélyesebb, hatalmas bravúrra azonban ekkor sem volt szüksége a vendégek kapusának.

Az első félidőben is csak a védekezésre figyelt az Augsburg, és ez a szünet után sem változott. Egyre nagyobb nyomást helyezett ellenfelére a müncheni gárda, azonban ez továbbra is csak kisebb lehetőségeket jelentett, viszont a 62. percben Mads Pedersen elég felesleges kezezése miatt tizenegyeshez jutottak a vendéglátók, Kane pedig a bal felsőbe lőtt. A kisebbik bajor csapat a kapott gól után sem nyílt ki, a Bayernnél maradt az irányítás, amely azonban nem forszírozta a második találat megszerzését. Csendesen csordogált a mérkőzés, még Musiala volt az, akiben benne volt a gólt, ám úgy tűnt, több már nem esik a találkozón.

Viszont a hajrában Kane-t buktatta Keven Schlotterbeck az ötösön belül, s a VAR-vizsgálat után a játékvezető büntetőt ítélt, ráadásul a szabálytalankodó védőnek felmutatta a második sárga lapot is. A tizenegyest a sértett végezte el, és ezúttal a jobb alsóba lőtt. Itt azonban még nem volt vége, nem sokra rá Goretzka ívelt a védősor mögé, ahol az angol csatár érkezett, s öt méterre a kaputól parádés mozdulattal, a levegőben levette a labdát, majd fejjel a kapuba helyezte, így a mesterhármasával győzött a Bayern. 3–0

NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Bayern München–Augsburg 3–0 (Kane 63., 90+3., 90+6. – az első kettőt 11-esből)
Kiállítva: K. Schlotterbeck (90+3., Augsburg)

TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
15.30: Borussia Dortmund–Freiburg (Tv: Arena4)
15.30: Hoffenheim–RB Leipzig
15.30: Bayer Leverkusen–Heidenheim
15.30: VfB Stuttgart–Bochum
15.30: Wolfsburg–Union Berlin
18.30: Eintracht Frankfurt–Werder Bremen (Tv: Arena4)
Vasárnap
15.30: Holstein Kiel–Mainz (Tv: Arena4)
17.30: Mönchengladbach–St. Pauli

   
A BUNDESLIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Bayern München119236–7+2929
2. RB Leipzig1063115–5+1021
3. Eintracht Frankfurt1062226–16+1020
4. Bayer Leverkusen1045121–16+517
5. Freiburg1052313–11+217
6. Union Berlin104429–8+116
7. Borussia Dortmund1051418–18016
8. Werder Bremen1043317–21–415
9. Mönchengladbach1042415–14+114
10. Mainz1034315–14+113
11. Stuttgart1034319–19013
12. Wolfsburg1033419–18+112
13. Augsburg1133513–23–1012
14. Heidenheim1031613–15–210
15. Hoffenheim1023513–19–69
16. St. Pauli102267–12–58
17. Holstein Kiel1012712–25–135
18. Bochum102810–30–202

 

 

Legfrissebb hírek

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:30

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:49

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:49

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 23:02

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 11:12

Luis Enrique: Mi vagyunk a címvédők a BL-ben, és azok is akarunk maradni!

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 06:36

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03
Ezek is érdekelhetik