Nagyon közel a megállapodás a Bayern München és Vincent Kompany között

K. Zs.K. Zs.
2024.05.24. 18:45
Vincent Kompany (Fotó: Getty Images)
„A szerződés elkészült” – az átigazolási specialista, Fabrizio Romano szerint nagyon közel a megállapodás a vezetőedzőt kereső Bayern München és a posztra kiszemelt Vincent Kompany között.

 

Fabrizio Romano a minap arról posztolt, hogy a Bayern München vezetősége telefonon megkereste a belga szakembert, és Vincent Kompany nyitott volt a megbeszélésre.

A transzferguru pénteki híre szerint felgyorsultak az események: az angol Burnleyvel, Kompany jelenlegi munkáltatójával közelebb került az egyezség a tréner kivásárlási áráról, és ha a felek megállapodnak, akár következhet is a bajor szerződés aláírása.

A Manchester Cityben több mint tíz évet lehúzó, 89-szeres belga válogatott Kompany 2020-ban vonult vissza, azóta előbb az Anderlecht vezetőedzője, majd a Burnley menedzsere volt; az angol klubot első idényében feljuttatta a Premier League-be, majd a másodikban, idén tavasszal kiesett vele.

Jelenlegi munkaadójához 2028-ig köti szerződés, ebből kell kivásárolnia őt a Thomas Tuchel utódját kereső Bayernnek, amelyet több kiszemeltje visszalépése miatt egyre jobban szorít az idő.

 

 

Legfrissebb hírek

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

Tóth Alexék tíz gólt szerezve nyerték meg a felkészülési mérkőzésüket

Légiósok
2026.08.04. 19:47

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49