Hertha: Sosem láttam még ilyen lusta futballistát – Dárdai

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 15:05
null
Myziane Maolida ebben az idényben bajnoki meccsen még nem kapott lehetőséget Dárdai Páltól a német másodosztályban (Fotó: Imago Images)
A német másodosztályban 12. helyen álló Hertha magyar vezetőedzője, Dárdai Pál a Hannover elleni pénteki bajnokit megelőző sajtótájékoztatón durván leszólta Comore-szigeteki válogatott csatárát, Myziane Maolidát, akinek a menedzsere már reagált is a szakember szavaira.

Sosem láttam még ilyen lusta futballistát – mondta Dárdai Pál szerdai sajtótájékoztatóján a Hertha 24 éves csatáráról, Myziane Maolidáról. – Gyorsan másik klubot kell találnia, ahol játszhat, mert nálam elveszítette az esélyét. Inkább a fiatal tehetségeket szerepeltetem.”

A berliniek vezetőedzője azután kapott kérdést a csatárról, hogy a napokban két vb-selejtezőn két gólt is szerzett a Comore-szigetek válogatottjában, de a Hertha első csapatában ebben az idényben még egyszer sem kapott lehetőséget a tavasszal kölcsönben még a francia Reims-ben szerepelt támadó, akinek a menedzsere reagált a német sajtóban Dárdai szavaira.

„Egyben egyetértünk a nagyszerű, látnoki képességekkel megáldott edzővel, meg kell szabaduljunk egymástól. Megértem Dárdai urat, bántja, hogy az általa nem használt játékos magas szinten játszik nemzetközi meccseken. A keményen dolgozó Dárdai úr nem vette észre, hogy Myziane egy középcsatár” – mondta ironikusan a futballista menedzsere, Philippe Lamboley.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik