Hertha: Dárdai Pál nem érez nyomást, úgy véli, csak eredménykrízisről van szó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.10. 17:50
null
Dárdai Pál a Wiesbaden elleni múlt heti bajnoki mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságot (2. Bundesliga) két vereséggel kezdő Hertha BSC-re szombaton Német Kupa-mérkőzés vár a negyedik ligás Carl Zeiss Jena otthonában. Dárdai Pál, a berliniek vezetőedzője nem érez különösebb nyomást, az újjáépülőben lévő csapat eddigi teljesítményét inkább pozitívnak ítéli, nincs válsághangulat – legfeljebb eredménykrízis a fájóan hiányzó gólok miatt.

 

„Megpróbáljuk életben tartani ezt a hagyományt – reagált Dárdai Pál a csütörtöki sajtótájékoztatón a felvetésre, amely szerint vezetőedzőként mind az öt kupanyitányon győzött a Herthával. – Jól ismerjük az ellenfelet, egyértelmű taktikával utazunk Jenába. Nagyon komolyan kell vennünk az összecsapást, a legkisebb figyelmetlenség sem fér bele. Csak egy nyertese lehet a meccsnek, és azok mi akarunk lenni. Ehhez viszont gólokat kell rúgnunk.”

Helyben is volnánk: egyedül a Hertha nem szerzett gólt a 2. Bundesliga első két fordulójában (mint ismert, Düsseldorfban, majd a Wiesbadentől hazai pályán egyaránt 1–0-ra kapott ki a három Dárdai testvért, Palkót, Mártont és Bencét is felvonultató csapat).

„A befejezésekkel egyelőre gondok vannak, ezen dolgozunk erősen – idézi a Kicker a magyar vezetőedzőt. – Mindenki számára nyilvánvaló, hogy gólokat kell rúgnunk, és ehhez mindenekelőtt fejben kell rendben lennünk. Mert az megmagyarázhatatlan, hogy Marco Richter az edzéseken rojtosra rúgja a hálót, aztán jön a meccs, és egyetlen igazi kapura lövésre sem képes. És ez érvényes az összes többi játékosomra is.”

Dárdai szerint a két vereség ellenére nincs válsághangulat a csapatnál, az edzések jó hangulatban folynak.

„Egyelőre legfeljebb eredménykrízisről beszélhetek, aztán hogy tényleg csupán rossz rajtról van-e szó, vagy rosszul ítélem meg a helyzetet, és nagyobb a baj, nagyjából október közepére lesz látható, akkor érdemes majd visszatérni a témára – fejtegette Dárdai. – Nem gondolom, hogy nyomás nehezedik ránk. A felkészülés legelejétől mondjuk, hogy új csapatot építünk, új tengellyel, más mentalitással. Folyamatosan elemezzük a csapat játékát, és egyelőre sokkal több tétel került a pozitívumok rovatába, mint a negatívumokéba. Az öltözőbeli hangulat, a fiatalok és az idősebbek közötti kapcsolat minősége egyaránt javult, a pályán nyújtott teljesítményt jellemző futómennyiség, a beadások, a lövések száma mind-mind előrelépést mutat.”

A kupadöntőt hagyományosan Berlinben rendezik (így lesz ez jövő május 25-én is), így szóba került az is, álmodoznak-e a Herthánál arról, hogy résztvevői lesznek a serleg sorsáról döntő mérkőzésnek.

„Ez egy kicsit bulváros téma – reagált Dárdai. – Nyilván mindannyian szeretnénk, hogy bejussunk a döntőbe, az álmodozás természetes emberi elfoglaltság, különösen a szurkolók esetében. Persze én is Hertha-drukker vagyok, ahogyan odahaza, Magyarországon a fél családom is az, ők is mindig a legjobb eredményekben reménykednek. Én csak egyvalamit ígérhetek: minden mérkőzést meg akarunk nyerni.”

A sérült Florian Niederlechnert Haris Tabakovic helyettesíti majd, míg a kapuban a 20 éves Tjark Ernst kap lehetőséget. Az első két bajnokin védő Oliver Christensen csütörtökön a Fiorentinához igazolt, a nyáron szerződtetett Marius Gersbeck ügye pedig még mindig nem rendeződött – mint megírtuk, a kapus az edzőtábor idején verekedésbe keveredett, rendőrségi eljárás zajlik ellene.

„Ha Tjark áll is a kapuban, az nem jelenti azt, hogy elegendő játékperc van mögötte – értékelte a kapushelyzetet Dárdai. – Egy fiatal labdarúgónak, különösen egy kapusnak sok felkészülési mérkőzésre van szüksége, hogy elkövesse azokat a hibákat, amikből tanulva azok már nem jönnek elő a fontos meccseken. De most ilyen helyzetben vagyunk… Viszont mindannyian nagyon bízunk Tjarkban, ami remélhetőleg erőt ad neki.”

A legjobb 32 közé jutásért zajló mérkőzés szombaton 13 órakor kezdődik Jenában. Amíg a Hertha két vereséggel rajtolt a másodosztályban, a Jena két döntetlennel vágott bele a negyedik vonal küzdelmeibe.


OLIVER CHRISTENSEN A FIORENTINÁHOZ IGAZOLT


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik