2. Bundesliga: fellélegezhet a Hertha, kapott licencet a bajnokságra

CS. M.CS. M.
2023.06.12. 14:58
null
Eldőlt, indulhat a másodosztályban a Hertha BSC(Fotó: Getty Images)
A Német Labdarúgóliga (DFL) mind a 36 csapatnak licencet adott, amely a következő idényben a Bundesligában vagy a 2. Bundesligában indul – számolt be róla a Kicker.  


Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Dárdai Pál által irányított, a mögöttünk hagyott idényben az élvonalból kiesett Hertha BSC is fellélegezhet, amely korábban válságos helyzetben volt a licencet illetően.

ELŐZMÉNYEK

Bő egy hónappal ezelőtt megírtuk, a Hertha nem tudja teljesíteni a Német Labdarúgóliga (DFL) következő idényre szóló követelményeit, így még a kizárás veszélye is fennáll. A Hertha az elmúlt évek költségcsökkentése ellenére súlyos anyagi gondokkal küzd, nincsenek tartalékai, így kétséges volt a helyzet, de a licencet végül megkapták a fővárosiak.

A klub egyébként márciusban jelentette be, hogy egy amerikai befektetőcsoport, a 777 Partners szerezte meg részvényeinek a 64 százalékát, ám épp ennek a cégnek a szerepvállalása okozta a gondot a csapatnál, ugyanis a DFL gyanakodva nézte az amerikaiak beleszólását a klub irányításába.

Németországban ugyanis létezik az úgynevezett 50+1-es szabály, amely arról szól, hogy fontos kérdésekben az egyesület szava dönt a befektetőkével szemben, ám vélhetően az eladósodott Hertha ezt a jogát is eladta a 777 Partnersnek.

VÉGEREDMÉNY
1. Bayern München 34 21 8 5 92–38 +54 71
2. Borussia Dortmund 34 22 5 7 83–44 +39 71
3. RB Leipzig 34 20 6 8 64–41 +23 66
4. Union Berlin 34 18 8 8 51–38 +13 62
5. Freiburg 34 17 8 9 51–44 +7 59
6. Bayer Leverkusen 34 14 8 12 57–49 +8 50
7. Eintracht Frankfurt 34 13 11 10 58–52 +6 50
8. Wolfsburg 34 13 10 11 57–48 +9 49
9. Mainz 34 12 10 12 54–55 –1 46
10. Mönchengladbach 34 11 10 13 52–55 –3 43
11. 1. FC Köln 34 10 12 12 49–54 –5 42
12. Hoffenheim 34 10 6 18 48–57 –9 36
13. Werder Bremen 34 10 6 18 51–64 –13 36
14. Bochum 34 10 5 19 40–72 –32 35
15. Augsburg 34 9 7 18 42–63 –21 34
16. VfB Stuttgart 34 7 12 15 45–57 –12 33
17. Schalke 04
34 7 10 17 35–71 –36 31
18. Hertha BSC
34 7 8 19 42–69 –27 29

 

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
23 órája

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17
Ezek is érdekelhetik