Bayern: Nem kellett kétszer átgondolnom – Sadio Mané

Vágólapra másolva!
2022.06.22. 17:32
null
Sadio Mané a Bayern Münchenben folytatja pályafutását (Fotó: Bayern München)
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő FC Bayern München hivatalosan is bemutatta a Liverpoolból szerződtetett szenegáli támadót, Sadio Manét. A sajtótájékoztatót szó esett arról, miért a bajor klubot választotta a játékos, aki a Premier League-ben töltött éveiről is beszélt.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyok a Bayern Münchenben. Sokat beszélgettünk a vezetőséggel, és a kezdetektől nagy érdeklődést éreztem a klub részéről. Szóval részemről fel sem merültek kétségek. Ennek a kihívásnak most jött el az ideje, sok mindent el szeretnék érni a csapattal, nemcsak Németországban, hanem az európai porondon is. Amikor a Salzburgban játszottam, rengeteg Bayern-meccset néztem; nagyon szeretem a klubot!” – nyilatkozta a szenegáli támadó a Bayern München honlapján, a hivatalos bemutatása előtt.

Oliver Kahn, a Bayern München klubelnöke így fogalmazott: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy végül képesek voltunk szerződtetni Sadio Manét. Kevés olyan játékos van a világon, aki hozzá hasonló kiemelkedő teljesítményt nyújt, és ilyen remek eredményeket ért el az elmúlt években. Biztosan vagyunk abban, hogy Sadio a látványos játékával boldoggá teszi a szurkolóinkat. Motivált, arra vágyik, hogy még több trófeát nyerjen. A Bayernnek a legnagyobb célok is elérhetőek olyan játékosokkal, mint ő.”

Sadio Mané hivatalos bemutatásán a játékoson és Kahnon kívül megjelent Hasan Salihamidzic sportigazgató, Herbert Hainer elnök és Julian Nagelsmann vezetőedző is. Mindenekelőtt videoösszeállítást mutattak be Mané legjobb pillanatairól, majd elsőként a támadó szólalt meg, és elmagyarázta, miért ezt a csapatot választotta.

„Minden esélye megvan a Bayernnek arra, hogy messzire jusson el a Bajnokok Ligájában, nincs kétségem afelől, hogy a világ egyik legerősebb csapata. Ez volt az egyik oka a váltásnak – hiszek a projektben. Julian Nagelsmann elmagyarázta az ötleteit, amelyek lenyűgöztek, és azonnal megláttam magam bennük. Amikor megkeresett a klub, nem kellett kétszer átgondolnom. Voltak más ajánlataim is, de a Bayernt választottam.”

Mané kifejtette, egyelőre nem esett szó arról, hányas számú mezben játszik, de alapvetően ez nem is érdekli.

Hainer is leszögezte, örül Mané érkezésének, és ő is biztos abban, hogy a rajongók imádni fogják.

Kahn elmondta, a Bayernnek vérfrissítésre volt szüksége: „Mané személyében új világsztár érkezett hozzánk. Olyan játékos, aki képes vezetni a csapatot. A jelenléte a többiek motivációjára is jó hatással lehet.”

Salihamidzicot arról is kérdezték, várható-e még igazolás a nyáron: „Nyitva tartjuk a szemünket, és meglátjuk, mi lehetséges. Vannak ötleteink” – mondta sejtelmesen.

Sadio Mané korábban megfordult a francia Metz, az osztrák Red Bull Salzburg és az angol Southampton együttesében is, utóbbiból a Liverpool 2016-ban szerződtette, s a „vörösöknél” 269 tétmeccsen 120 gólig és 48 gólpasszig jutott, emellett többek közt Bajnokok Ligáját, valamint Premier League-et is nyert a csapattal.

„Hat csodálatos évet töltöttem el Liverpoolban, fantasztikus emberekkel. Természetesen senki sem örült a távozásomnak, de ez az élet része. Nyolc, Premier League-ben töltött év után új kihívást kerestem. Klopp, Klopp... Mindenki ismeri. Ott akart tartani. Remek srác, megértette a helyzetemet. Semmi mást sem kívánok a Liverpoolnak, csak a legjobbakat!” – zárta le Mané.

Kahn Mané szerződtetésének apropóján kiemelte: a szenegáli labdarúgó érkezése semmilyen hatással nincs Robert Lewandowski jövőjére a klubnál, hiszen változatlanul számítanak rá.

„Ami Robertet illeti, esetében nem sok minden változott. Szerződése még egy évig szól, és örülni fogunk, ha az edzések első napján megjelenik nálunk” – mondta Kahn. A vezérigazgató ezzel a megjegyzéssel akarta egyértelművé tenni, hogy Manét nem a 33 éves lengyel támadó helyére, illetve pótlására szerezték meg. Lewandowski idei távozása hetek óta visszatérő téma a nemzetközi sportsajtóban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik