Németország: a Leipzig perel a nézőszám-korlátozás miatt

Vágólapra másolva!
2022.01.29. 18:43
null
Túl kevés a néző, perel a Lipcse (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig labdarúgóklub bírósághoz fordult, mert a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében a 47 ezer néző befogadására alkalmas stadionjában jelenleg csupán ezer szurkolót fogadhat a hazai mérkőzésein.

 

A három magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominikot – is foglalkoztató lipcsei klub szombaton közölte, hogy jogi lépést tett a szászországi tartomány döntésével szemben. A sürgősséggel beadott kérelmében regionális bíróság dönt majd Bautzenben. Az egyesület reményét fejezte ki, hogy az ügyben rövid időn belül döntés születik, amely minden szempontból „igazságos, indokolt és érthető” lesz.

A német kormány és a tartományok hétfőn állapodtak meg arról, hogy a koronavírus-járvány felfutása miatt hozott korlátozásokon egyelőre nem változtatnak. Ezt a Bundesligában szereplő klubok egy része élesen bírálta, azzal érvelve, hogy a kulturális eseményekre enyhébb korlátozások érvényesek, még azokra is, amelyek beltériek. A Borussia Dortmund ügyvezetője, Hans-Joachim Watzke például nem zárta ki, hogy jogi útra tereljék az ügyet, elsőként azonban érdemben a lipcseiek léptek.

Az enyhítéssel szembe menő eredményt hozott viszont egy közvélemény-kutatás, amelyben a megkérdezettek 57 százaléka úgy vélekedett, hogy a Bundesligában alkalmazott korlátozásoknak még nem szabad változniuk.

A szurkolókat kizáró rendelkezések ugyanakkor nem minden tartományban azonosak. Bajoroszágban például a Bayern München engedélyt kapott arra, hogy a következő meccsére 10 ezer szurkolót beengedjen, azok után, hogy december óta zárt kapuk mögött kellett rendeznie találkozóit.

Az RB Leipzig legközelebb február 11-én lép pályára hazai környezetben – akkor a Kölnt fogadja –, míg jövő szombaton az éllovas és címvédő Bayern Münchenhez látogat.


Legfrissebb hírek

Több mint 12 millió euróra büntette a klubokat a Német Labdarúgó-szövetség

Német labdarúgás
2025.12.26. 13:02

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
2025.12.23. 13:46

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32
Ezek is érdekelhetik