Bundesliga: Dárdai Pál felajánlotta a lemondását, nem fogadták el

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
2021.09.02. 14:31
null
Fredi Bobic beszélt Dárdaival, és elmondása szerint már minden a legnagyobb rendben van (Fotó: AFP)
Fredi Bobic, a Hertha BSC labdarúgóklub sportigazgatója elismerte, hogy Dárdai Pál vasárnap közvetve felajánlotta a lemondását, de immár „minden a legnagyobb rendben van" a magyar vezetőedzővel.

 

„Hosszan beszéltem Palival a vasárnapi érzelmi kitörése után, ami nem volt jó dolog. Az érzelmesség nem kerülhet túlsúlyba, ez nem volt előnyös a Hertha BSC számára, de most már minden a legnagyobb rendben van" – magyarázta csütörtökön Bobic.

Dárdai azt követően beszélt az esetleges távozásáról, hogy a fővárosiak 5–0-ra kikaptak a címvédő Bayern München otthonában, így három forduló után – a mezőnyben egyedüliként – pont nélkül állnak és sereghajtók a Bundesligában.

Fredi Bobic úgy fogalmazott, a nyári átigazolási időszakban azt tették, amit akartak, ezért lehetségesnek tartja, hogy stabil szezont produkáljon a berlini együttes.

„Olyan játékosokat hoztunk, akik rendelkeznek tapasztalattal, és olyan fiatalokkal alkotnak egy csapatot, akik nagy örömmel érkeztek ide, hogy fejlődjenek, és büszkék arra, hogy ebben a klubban játszhatnak" – mondta.

A sportigazgató hangsúlyozta: mindenkinek időre van szüksége, hogy a változások eredményre vezessenek.

„Semmi nem egyik napról a másikra történik, hanem egy folyamatról van szó, minden területen. Ennek az is a része, hogy előfordulnak hibák, amelyeket mi magunk követünk el, azonban nem szabad túl sokat hibáznunk" – vélekedett Bobic.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16