Légiósok: Szoboszlai Dominik további gólokat vár önmagától

2021.08.09. 08:04
null
Szoboszlai Dominik (szemben) már a hétvégi, Mainz elleni Bundesliga-mérkőzésre készül (Fotó: Getty Images)
A vasárnapi kétszer harmincperces edzőmérkőzést végigjátszotta az Izland elleni Eb-pótselejtező hőse, Szoboszlai Dominik, aki szombaton gólt szerzett a Német Kupában.

 

Több hónap megpróbáltatás után remekül sikerült a bemutatkozás. Szoboszlai Dominik érkezését tavaly decemberben jelentette be az RB Leipzig, ám elhúzódó szeméremcsont-gyulladása miatt a tavaszi szezont teljes egészében kihagyta.

Szerencsére a sérülés már a múlté, így a szombati, Sandhausen elleni Német Kupa-meccsen Jesse Marsch vezetőedző a 78. percben pályára küldte, s a húszéves középpályás két perccel utána máris betalált, kialakítva a 4–0-s végeredményt.

„Nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy nyolc hónap után ismét tétmeccset játszottam, a gól ehhez képest csak bónusz    – mondta a Nemzeti Sportnak Szoboszlai Dominik, aki a vasárnapi, Viktoria Berlin elleni kétszer harmincperces felkészülési mérkőzést is végigjátszotta. –  De akárcsak a sérülésem, már a hétvégi gólom is a múlt, már az első fordulóra, a Mainz elleni meccsre összpontosítunk. A fizikumom és az állóképességem nagyjából olyan, mint a sérülés előtti időszakban, a korábbi formámat pedig akkor tudom visszaszerezni, ha minél többször pályára lépek. Bízom benne, hogy a Mainz ellen is segíthetek a csapatnak. Ami a hétköznapokat illeti, remek közegbe kerültem, Jesse Marsch vezetőedzőt pedig jól ismerem Salzburgból, nem sokat változott tavaly december óta. A pozícióm a felállástól is függ, de vélhetően ugyanaz lesz a szerepem, mint Salzburgban. A célok? A bajnokságban szeretnénk az első négyben végezni, saját magamtól pedig – ha megkapom a lehetőséget – gólokat és gólpasszokat várok.”

Legfrissebb hírek

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
2026.07.02. 13:55

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

„Most a feltöltődés kerül előtérbe” – Szoboszlai üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2026.06.10. 16:10

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
2026.06.10. 12:35

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:43

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
2026.06.09. 15:45
Ezek is érdekelhetik