Hab a tortán – Babják Bence jegyzete

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
2021.05.27. 23:35
Bundesliga: eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál – sajtóhír
Bundesliga: eldőlt Dárdai Pál sorsa a Herthánál – sajtóhír

Még a vírusidőszak előtti boldog békeidőkben történt: Berlinben éppen véget ért a Hertha tavaszi szezonját megnyitó sajtótájékoztató, a hivatalos részt követően Dárdai Pál odalépett hozzánk, és közölte, most nyugodtan elvonulhatunk beszélgetni. Az általa meghozott „aranyszabályhoz” mindig tartja magát, ha magyar újságíró veszi a fáradságot arra, hogy a német fővárosban keresse fel, ő cserébe készségesen rászán egy órát az életéből. Ezzel nagyjából el is érkeztünk a Dárdai-jelenség kulcsához. A Nyugat-Európában kiteljesedő hiteles szakvezetőhöz, aki évtizedek távlatából sem felejti el, honnan indult, akinek az idegőrlő idény utáni kikapcsolódást a Balaton hullámainak hangja és a sajtos-tejfölös lángos íze jelenti, és aki szakmai sikerei ellenére két lábbal a földön maradt. Amikor az utolsó fordulót követően szivarral a kezében nyilatkozott, elégedett, nem pedig nagyképű férfi benyomását keltette – éppen azért, mert az edzői pályáját kísérő őszinte, szókimondó, egyenes és hiteles megnyilvánulások után fel sem vetődhetett az ellenkezője.

A profitorientált nyugat-európai futballban viszont nem az emberi oldal, hanem a szakmai tudás, valamint az eredmények alapján mérik az edzőket, ezért hordoz magában pozitív üzenetet a Hertha döntése és várható bejelentése. A berliniek dúsgazdag befektetője, Lars Windhorst kőkemény üzletember, aki az egyesületbe fektetett súlyos eurószázmilliókért cserébe élmezőnyt és nemzetközi kupaszereplést akar látni. Ám a felelőtlen szakmai döntések miatt a nagy terv kártyavárként omlott össze, a kiesés elkerüléséhez pedig Dárdai Pálra volt szükség. Most az újratervezés zajlik, a tulajdonos továbbra is elszánt, és a jelek szerint immár a magyar szakember kezébe adja az irányítást. Márpedig minden olyan nyugat-európai futballprojekt, amelyben magyar szereplőnek szánnak főszerepet, egyértelmű sikertörténet a hazai labdarúgásban. A szakvezető nem az egyébként megnyerő szövege miatt folytathatja a nagy álmokat szövögető első csapat kispadján, hanem azért, mert szakmai tudása és eddigi eredményei nyugat-európai mércével is feljogosítják rá.

Az emberi oldal már csak hab a tortán.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
34 perce

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07