Németország: „Az embereknek már elegük van Jogi Löwből”

K. T. I.K. T. I.
2021.04.03. 16:38
null
Egyre dicstelenebb helyzetbe kerül a németeket korábban vb-győzelemig vezető szövetségi kapitány (Fotó: AFP)
A játékosként Európa-bajnok német Markus Babbel szerint honfitársainak elege van a labdarúgó-válogatottjukat irányító Joachim Löwből, a szövetségi kapitánynak mostanra erősen megkopott már a varázsa – számolt be róla a Magyar Távirati Iroda.

 

Az MTI azt írja, a 48 éves egykori védő – aki a Bayern Münchennél töltött sikeres évek után megfordult a Liverpoolnál is – a német válogatott szerdai vereségét követően feltette a költői kérdést: amikor az együttes hazai pályán alulmarad Észak-Macedóniával szemben, hogyan tud majd a nyári kontinensbajnokságon a címvédő portugálok, illetve a világbajnok franciák fölé kerekedni?

„Az az ember érzése, hogy elveszítette a varázsát"– utalt az Eb után a posztjáról biztosan távozó, a németekkel 2014-ben világbajnok Löwre. Hozzátette: a kontinensbajnokságig hátralévő időszak nagyon „forró szakasz" lesz a válogatott és a szövetségi kapitány életében.

„El kellene gondolkodni azon, hogy van-e értelme egy edzőváltásnak még az Eb-rajt előtt. Mert az az érzésem, hogy az embereknek már elegük van Jogi Löwből"
– mondta az MTI által idézett Babbel.

A németek – akik a nyári Eb-n a hozzájuk hasonlóan szintén társrendező magyarokkal szerepelnek még azonos csoportban – húsz év után először veszítettek hazai pályán vb-selejtezőt, azóta 35 mérkőzésen maradtak veretlenek, a legutóbbi 18-at pedig megnyerték. A márciusi világbajnoki selejtező-mérkőzéseken előbb otthon győzték le 3–0-ra Izlandot, majd Romániában nyertek 1–0-ra, viszont a hét közepén 2–1-re kikaptak Észak-Macedóniától. Ezzel jelenleg csoportjukban a hibátlan örmények, valamint az északmacedónok mögött a harmadik helyen állnak. A németek egymás után másodszor is vereséggel kénytelenek megkezdeni a hosszú, mérkőzések nélküli időszakot, miután ősszel a spanyoloktól elszenvedett 6–0-s kudarcot kellett jó ideig emészteniük – összegzett a távirati iroda.

Legfrissebb hírek

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
12 órája

Undav kimarad a német válogatott Nemzetek Ligája-keretéből

Német labdarúgás
2026.09.16. 10:31

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

„Utat engedek a fiataloknak” – Antonio Rüdiger visszavonult a válogatottól

Német labdarúgás
2026.09.01. 17:11

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

A Leverkusen bánta: a Bundesligában is folytatódik az elversbergi csoda

Német labdarúgás
2026.08.29. 17:34

Christopher Nkunku visszatért Lipcsébe – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.25. 20:52

Harry Kane lett Németországban az év férfi labdarúgója

Német labdarúgás
2026.08.23. 17:00