Bayern: a vártnál hamarabb felépülhet Lewandowski

2021.04.01. 16:41
null
Hamarabb visszatérhet (Fotó: AFP)
A vártnál hamarabb, négy helyett két hét alatt felépülhet térdsérüléséből Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott labdarúgója – közölte az MTI.

A 32 éves csatár vasárnap sérült meg, amikor a magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyelek hazai pályán 3–0-ra legyőzték Andorrát. A Bajnokok Ligája-címvédő Bayern München orvosi stábja kedden megállapította, hogy az elmúlt évben a világ legjobbjának megválasztott Lewandowski térdében meghúzódtak a szalagok, felépülése így legalább négy hétig eltart majd.

A Kicker című sportmagazin azonban csütörtökön már arról számolt be, hogy a játékos két hét múlva ismét pályára akar lépni, s ez „a kitartását, az akaraterejét és a profizmusát ismerve nem is számítana csodának”.

Amennyiben valóban elegendő lesz két hét Lewandowski gyógyulásához, április 13-án térhetne vissza, a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján.

Az biztos, hogy szombaton a Gulácsi Pétert, Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket foglalkoztató RB Leipzig elleni Bundesliga-rangadót, valamint jövő héten a PSG elleni párharc első meccsét, illetve az Union Berlin elleni bajnokit kihagyja, és Hans-Dieter Flick vezetőedző leszögezte, hogy ezt követően sem kockáztatnak, vagyis nem siettetik a visszatérését.

Lewandowski ebben az idényben is ellenállhatatlanul futballozik, 42 tétmérkőzésen 47 gólt szerzett – a magyarok ellen egyszer, Andorra ellen kétszer talált be –, a Bundesligában 26 fordulót követően 35 találattal vezeti a góllövőlistát. A csatárnak öt gólt kellene még szereznie a Bundesliga mostani idényében, hogy beállítsa a német bajnokság csúcsát, amelyet Gerd Müller tart az 1971–72-es évadból 40 találattal.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24

A Bayern Brémában, a Frankfurt és a Leverkusen hazai pályán aratott könnyed győzelmet a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.02.14. 17:31

A Bayern München hosszú távú szerződést kötött francia légiósával

Német labdarúgás
2026.02.13. 13:44

Győzött a lipcseiek ellen, a Bayern Münchennel lett teljes a Német Kupa elődöntőjének mezőnye

Német labdarúgás
2026.02.11. 22:49

Masszív védekezésében bízhat az RB Leipzig a Bayern ellen

Német labdarúgás
2026.02.11. 09:05

Kane-dupla, Díaz-tripla: kiütötte a Bayern a Hoffenheimet

Német labdarúgás
2026.02.08. 19:33

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
2026.02.05. 18:50
Ezek is érdekelhetik