Bundesliga: Dárdai Pál kiemelte a berlini rangadó fontosságát

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
2021.03.31. 10:22
null
Dárdai Pál a berlini rangadók fontosságát hangsúlyozta (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar vezetőedzője szerint a következő 10-15 évben az Union Berlinnel közösen kellene megírniuk az élvonalbeli fővárosi rangadók történetét, mert ha ez a két együttes rendszeresen összecsap egymással a Bundesligában, az mindenkinek az előnyére válhat.

 

„Nagyon jó munkát végeznek, fontos nekik, hogy a következő tíz évben az első osztályban maradjanak, valamint nemzetközi tapasztalatot is gyűjtsenek. Nekünk szintén” – jelentette ki a magyar szakember, aki vasárnap vendégeskedik csapatával az Union Berlin otthonában.

Dárdai szerint a városi riválisnál nem akkor indult el a fejlődés, amikor az együttes 2019-ben feljutott az élvonalba, hanem „abban a pillanatban, amikor a szurkolók megépítették a stadiont”. Az Union szurkolói 2009-ben önkéntes alapon vettek részt a klub arénájának felújításában, ez pedig a korábbi magyar szövetségi kapitány szerint energiáról és akaratról tanúskodik.

A Bundesligában 26 forduló után hetedik helyen álló Union Berlinnek még van esélye arra, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen zárja a bajnokságot.

„Pozitív irányba mutat a klub stratégiája, és a saját kezükben van a sorsuk”
– jelentette ki Dárdai, aki szerint a jelenlegi, rendkívül erős mezőnyben a 10. helynél előrébb végezni mindenképpen minőségi munkáról árulkodik.

A Bundesligában eddig háromszor találkozott egymással az Union és a Hertha, és mindegyik összecsapást a házigazda nyerte: 2019-ben az Union, tavaly pedig kétszer a Hertha győzött.

Dárdai január 25-én vette át a kiesés elől menekülő Hertha irányítását, mellyel azóta két győzelem és egy döntetlen mellett öt meccset elveszített. A Hertha most a 14. a tabellán, előnye csupán egy pont az osztályozós, 16. pozícióban lévő Kölnnel szemben.A berlini városi rangadót vasárnap 18 órakor rendezik.

Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
2026.04.27. 19:03

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Bundesliga: összeverekedett ezer szurkoló a bajnokavató előtt

Német labdarúgás
2026.04.20. 14:35
Ezek is érdekelhetik