Leipzig: Sok mindennek kellene történnie, hogy saját kérésemre távozzak – Gulácsi

2021.02.09. 19:50
null
Gulácsi Péter otthonosan érzi magát Lipcsében (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, a Bundesligában szereplő RB Leipzig magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek van egy záradék a 2023 júniusáig szóló szerződésében, amely alapján idén nyáron akár elhagyhatná a német futballklubot, ám a Kickeren megjelent keddi interjúból úgy tűnik, a 30 éves játékos nem tervezi a váltást.

 

Gulácsi Péter számára különleges lesz a Liverpool elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzése, ugyanis egykori csapatával nézd majd szembe február 16-án, ráadásul a Puskás Arénában, ahol a magyar labdarúgó-válogatottal kiharcolta a kijutást a 2021-re halasztott Európa-bajnokságra Izland ellen.

Ennek kapcsán készített vele interjút a Kicker, ebből kiderül, hogy hiába szerepel egy záradék a 30 éves kapus szerződésében – már nyáron csapatot válthatna –, otthonosan érzi magát Lipcsében, és úgy gondolja, megtalálta a helyét.

„Otthonosan érzem magam Lipcsében, ahogyan a családom is, és ez így tökéletes. Nagyon is el tudom képzelni, hogy hosszú ideig itt maradunk. Angliát és Salzburgot megjárva megtaláltam a helyemet a Leipzignél, nagyon sok mindennek kellene történnie ahhoz, hogy saját kérésemre távozzak– mondta Gulácsi a Kickernek, kifejezve, hogy elkötelezett a klub iránt.

Legfrissebb hírek

„A Villarreal jól járt Gulácsi Péter megszerzésével” – interjú a Marca főszerkesztőjével

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 09:28

Gulácsiék legyőzték Sallaiékat: Galatasaray–Villarreal 1–2

Minden más foci
2026.08.08. 22:15

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Gulácsi nagy bravúrt is bemutatott a Villarrealban – videó

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 13:45

Gulácsi győztes meccsen mutatkozott be a Villarrealban

Spanyol labdarúgás
2026.08.05. 11:59

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08