Bundesliga: öt plusz egy mérkőzésről eltiltották a köpködőt

Vágólapra másolva!
2020.12.21. 17:49
null
Marcus Thuram hosszú téli szünetet intézett magának (Fotó: AFP)
Hat mérkőzésre szóló eltiltást kapott Marcus Thuram, a Borussia Mönchengladbach labdarúgója, aki arcon köpte ellenfelét a német bajnokság 13. fordulójának szombati játéknapján.

A német szövetség hétfői ítélete értelmében a francia csatár öt mérkőzésről biztosan hiányozni fog, a hatodikat pedig jövő decemberig felfüggesztették. Emellett 40 ezer eurós (14 millió forint) bírságot is be kell fizetnie.

A Mönchengladbach–Hoffenheim (1–2) mérkőzés 77. percében Thuram a tizenhatos sarkáról kapura lőtt, ám eközben Stefan Posch ellökte. A két játékos szóváltásba keveredett, majd a házigazdák támadója közelről arcon köpte az osztrák védőt. A játékvezető nem látta az esetet, de miután az egyik asszisztense szólt neki, a videobírós visszajátszás megtekintése után a bíró Thuramnak piros, Poschnak pedig sárga lapot adott.

A világbajnok Lilian Thuram fia utólag mindenkitől elnézést kért tettéért, klubja pedig közölte, hogy egyhavi fizetésmegvonással büntette a 23 éves játékost, az összeget pedig jótékony célra fordítja.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik