Videó: távolságot tartott a német csapat, 37–0-ra kikapott

T. D.T. D.
2020.09.18. 11:59
Egészen furcsa hatással volt egy német amatőr labdarúgó-mérkőzés kimenetelére a koronavírus-járvány: az egyik csapat nem mert (érdemben) pályára lépni, ezért biztonságos távolságból nézte, ahogy ellenfele újabb és újabb gólokat ér el.

Persze nem véletlenül nem akartak játszani a Ripdorf/Molzen II játékosai: ellenfelük, az SV Holdenstedt II labdarúgói koronavírusos személlyel érintkeztek – írja az ESPN.

Így aztán hiába rendelkeztek a potenciálisan fertőzött futballisták negatív koronavírusteszttel, a Ripdorf labdarúgói nem akartak pályára lépni, mert nem telt el 14 nap a kontakt óta. Azonban a halasztási kérelmet visszautasította a szövetség, így a Ripdorfnak pályára kellett lépnie, ellenkező esetben súlyos büntetésre számíthatott, amit a klub jelenlegi pénzügyi helyzetében nem kockáztathatott.

A játékosok köztes megoldást választottak: mindössze heten ugyan, de pályára léptek, és a kezdőrúgás után az oldalvonalhoz sétáltak, hogy onnan figyeljék a meglehetősen furcsa „találkozót”. Később visszatértek, de csak álldogáltak a pályán, elkerülték a párharcokat, és megtartották a 2 méteres távolságot az ellenféltől.

A Holdenstedt második gárdája nem kegyelmezett, és37–0-ra nyert. SV Holdenstedt II labdarúgói koronavírusos személlyel érintkeztek – írja az ESPN.

Így aztán hiába rendelkeztek a potenciálisan fertőzött futballisták negatív koronavírusteszttel, a Ripdorf labdarúgói nem akartak pályára lépni, mert nem telt el 14 nap a kontakt óta. Azonban a halasztási kérelmet visszautasította a szövetség, így a Ripdorfnak pályára kellett lépnie, ellenkező esetben súlyos büntetésre számíthatott, amit a klub jelenlegi pénzügyi helyzetében nem kockáztathatott.

A játékosok köztes megoldást választottak: mindössze heten ugyan, de pályára léptek, és a kezdőrúgás után az oldalvonalhoz sétáltak, hogy onnan figyeljék a meglehetősen furcsa „találkozót”. Később visszatértek, de csak álldogáltak a pályán, elkerülték a párharcokat, és megtartották a 2 méteres távolságot az ellenféltől.

A Holdenstedt második gárdája nem kegyelmezett, és37–0-ra nyert.

Legfrissebb hírek

Videó: Messi, Kane, algériai–osztrák dráma – a csoportkör utolsó napjának 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
20 órája

Videók: Messi nélkül és Messivel is ment a góllövés az argentinoknak

Foci vb 2026
23 órája

Hat meccs, egy tripla, két dupla – a 16. vb-játéknap 19 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:44

Amerikai pite: Már csak 1 fontos kérdés maradt a kieséses szakasz előtt? – vb-kibeszélő, 15. nap

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:27

Így nyert Ecuador Németország ellen – vb-gólok videón

Foci vb 2026
2026.06.25. 22:28

Vinícius Júnior duplázott; Marokkó négyet, Mexikó hármat vágott – a 14. játéknap 20 gólja egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:42

Videó: így ünnepelte történelmi továbbjutását az öltözőben Dél-Afrika

Foci vb 2026
2026.06.25. 06:18

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31
Ezek is érdekelhetik