Edzősors: Kína vagy Ausztrália is opció lehet a korábbi Fradi-tréner számára

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.03. 11:36
null
Thomas Doll készen áll az új kihívásokra (Fotó: AFP)
Ausztráliából és Kínából is hívják, legszívesebben viszont a Bundesliga 2-ben vállalna állást a reális opciók közül Thomas Doll. A Ferencváros korábbi edzője a Sport Bildnek adott interjúban beszélt jövőbeli terveiről az APOEL-től való decemberi menesztése után.

 

Thomas Dollt augusztus elején nevezték ki a bajnoki címvédő APOEL élére, ám alig négy hónap után máris távoznia kellett, miután a csapat december elején kikapott az Olympiakosz Nicosia otthonában. Az akkor negyedik helyen álló APOEL hátránya kilenc pont volt a listavezető Anorthoszisszal szemben – igaz, az El-csoportkörös szereplés miatt kettővel kevesebb mérkőzést játszott, mint a listavezető. Doll visszatekintve épp az Európa-liga-részvételt tartja legnagyobb sikerének a ciprusiakkal.

„Nyugodt vagyok, mert pontosan tudom, hogy a lehető legtöbbet hoztam ki a csapatból – különösképpen igaz ez a nemzetközi színtérre. De voltak dolgok, amik egyszerűen nem passzoltak össze az APOEL-nél és nálam” – tekintett vissza ciprusi időszakára Doll, aki aztán kikerülte a választ a Sport Bild azon kérdésére, pontosan milyen problémákra utalt.

„Nem árulhatok el több részletet. De a lényeg úgyis az, hogy készen állok az új feladatokra.”

S hogy hol várhat rá új megbízatás?

„A Hannoverben történtek után aligha lehetnek Bundesliga-szintű elvárásaim jelenleg (a tavaszi idényben általa irányított klub kiesett az élvonalból – a szerk.). A másodosztály viszont jó lehetőség lenne. Sok tradicionális, nagy csapat van a ligában, akik szeretnének feljutni. Egy ilyen csapat abszolút jó opció. Egy ilyen feladat nem is arról szólna, hogy egy másodosztályú csapat jelentse az ugródeszkát vissza a Bundesligába, sokkal inkább arról, hogy együtt építhetnénk fel valami jelentőset” – tette hozzá Doll, aki megjegyezte, külföldi megkeresései jelenleg is vannak

„Sok-sok megkeresésem van a világ minden tájáról, Ausztráliából, Dél-Afrikából vagy épp Kínából. Minden lehetséges.”

Legfrissebb hírek

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2 órája

Baráth Péter hamarosan aláírhat volt csapatához – sajtóhír

Légiósok
5 órája

Robbie Keane: Nem kényelmesedhetünk el az előny tudatában

Bajnokok Ligája
7 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
12 órája

Vízilabda: New Yorkban játszik gálameccset a Ferencváros és a Pro Recco

Vízilabda
Tegnap, 21:19

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:03

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:40
Ezek is érdekelhetik