Hertha: A kispad szilárd alattam, a szerződésem fut – Petry

2019.05.14. 11:49
Petry Zsolt, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha kapusedzője a Borsnak elmondta, az ő helye Dárdai Pál távozása után is szilárd a gárdánál.

Mint beszámoltunk róla, a Hertha BSC hivatalosan is bejelentette Dárdai Pál utódját, aki az U23-as csapattól érkező Ante Covic lett. A horvát szakember kinevezése után az is eldőlt, hogy a Dárdaival dolgozó kapusedző, Petry Zsolt marad az első csapatnál. Mint beszámoltunk róla, a Hertha BSC hivatalosan is bejelentette Dárdai Pál utódját, aki az U23-as csapattól érkező Ante Covic lett. A horvát szakember kinevezése után az is eldőlt, hogy a Dárdaival dolgozó kapusedző, Petry Zsolt marad az első csapatnál.

„A profi futballban mindig az eredmény minősít, az új bajnokságban hamar kiderül majd, hogy a Palit váltó, a berlini U23-as csapatunktól érkező Covic mennyire rátermett szakember – idézi a Bors az 52 esztendős magyar szakembert. – A kispad szilárd alattam, a szerződésem fut tovább. Eb­ben alighanem szerepet játszik, hogy a kapusképzésben nem vallottam szégyent. Covic értelemszerűen jó ismerősöm, heti két alkalommal rendszeresen találkozunk, mivel a utánpótláscsapatába folyamatosan küldök fiatal kapusokat. Igaz, még nem ültem le vele arról tárgyalni, hogy mit vár el tőlem.”

Petry elmondta, Dárdaival „úgy hiszik, fognak még együtt dolgozni”.

Petry Zsolt 2015 óta a Hertha szakmai stábjának tagja. Korábban a Paderbornnál és a Hoffenheimnél dolgozott kapusedzőként, illetve 2008-ban Erwin Koeman irányítása mellett a magyar válogatott stábtagja is volt.

Legfrissebb hírek

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
2026.05.21. 22:35

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
2026.05.21. 15:02

Schäfer András bekerült a forduló álomcsapatába a Kickernél

Német labdarúgás
2026.05.19. 14:21
Ezek is érdekelhetik