Bundesliga: utánpótlásedző lehet Dárdai utódja a Herthánál

MTI MTIMTI MTI
2019.05.07. 09:33
Ante Covic utánpótlásedző lehet Dárdai Pál vezetőedző utódja a Hertha labdarúgócsapatánál. A Bild értesülése szerint a 43 éves szakember a favorit, hogy elfoglalja a szezon végén távozó magyar tréner helyét.

Michael Preetz menedzser ugyanis túl drágának tartja a másik két jelölt, a portugál André Villas-Boas és az amerikai David Wagner – akit a Schalke is kiszemelt – szerződtetését, inkább házon belüli megoldást keres, akárcsak Dárdai esetében.

Covic jelenleg a Hertha U23-as együttesét vezeti, amellyel a negyedik helyen áll a negyedik vonalban. Mellette szól, hogy Preetz a Kickernek így nyilatkozott:

„Meg akarjuk őrizni az egyesületünk értékeit és továbbra is nagyban az utánpótlásra építeni. Ez követelmény lesz az új edzővel szemben.”

Dárdai 2015 februárjában vette át a berlini csapat irányítását, a klub idén április közepén közölte, hogy az idény végén távozik.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
2026.04.07. 13:07

Király Gábor: Jó látni, mennyien hisznek a magyar futballban

Magyar válogatott
2026.04.01. 06:41

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
2026.03.22. 16:41

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Ne essünk ki! – Dárdai Pál szerint ebben az idényben ez a fő cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 10:25
Ezek is érdekelhetik