Bayern: Az is lehet, hogy nyáron végleg befejezem – Robben

2018.12.03. 18:43
null
Robben a 2013-as Bajnokok Ligája győzelem után (Fotó: AFP)
Mint megírtuk, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München holland középpályása, Arjen Robben a szezon végén távozik a bajoroktól. A Bajnokok Ligája-győztes játékos a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott döntésének körülményeiről és a folytatásról.

 

A 34 éves hollandot először döntésének hátteréről kérdezték.

Persze, gondolok a jövőmre. Már tavaly is téma volt a távozásom, de aztán még egy év mellett döntöttem. Fantasztikus időszak volt az elmúlt tíz esztendő. Harmincöt éves leszek a nyáron, és azt gondolom, hogy így jó mindenkinek, a klubnak és nekem is. Rengeteget jelent számomra München és a Bayern. Tíz év rengeteg idő, és két gyermekem is itt született. Nagyon hálás vagyok a klubnak és a városnak, hogy mindig támogatott. Örülök, hogy részese lehettem ennek az egésznek.”

Robben eddig 305 tétmérkőzésen lépett pályára a bajorok színeiben, 143 gólt szerzett és 101 asszisztot jegyzett. Részese volt hét bajnoki címnek, négy Német Kupa-győzelemnek, és 2013-ban az ő gólja döntötte el a Borussia Dortmund elleni Bajnokok Ligája-döntőt. A ballábas szélső nem zárta ki, hogy idény végén végleg szögre akasztja a stoplist.

Nyitott vagyok, bármi történhet. Most jött el az idő, hogy távozzak. Minden tiszta a szurkolók és a klub számára, mindenki tudja, hogy a szezon végén lejár az időm a klubnál. Van elég időm gondolkozni azon, hogy mi lesz a következő lépés, az is lehet, hogy nemcsak a Bayernt hagyom el, hanem a futballt is befejezem. De az is lehet, hogy folytatom, ha valami szép és érdekes lehetőség adódik.”

Robben azt is elárulta, hogy próbálják segíteni a fiatalokat, és reméli a Bayern két tehetséges szélsője, Serge Gnabry és Kingsley Coman hasonlóan sikeres lesz a klubnál, mint ő és Franck Ribery. Majd elmondta, kissé furának érzi, hogy már most a távozásáról beszélnek, amikor még rengeteg tennivalójuk van.

„Boldoggá tesz, hogy még mindig top teljesítményt tudok nyújtani a legmagasabb szinten. Remélem, hogy fontos szerepem lesz az év végéig, és remélem, hogy legalább egy trófeával búcsúzom nyáron.”

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
10 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
21 órája

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
22 órája

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
23 órája

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40