Hertha: „Undorító”; „romlott” – nem akármilyen bókokat kapott Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.09. 20:02
Dárdai Pál csapata, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC szombaton 15.30-tól a sereghajtó Fortuna Düsseldorf vendége lesz. Az összecsapás több szempontból is pikáns, hiszen az ellenfelet edző Friedhelm Funkel korábban Dárdai trénere is volt, az együttes pedig 2012-ben kiejtette az élvonalból a Herthát.

Dárdai Pál korábbi edzőjével meccsel a hétvégén (Fotó: AFP)
Dárdai Pál korábbi edzőjével meccsel a hétvégén (Fotó: AFP)
Dárdai Pál korábbi edzőjével meccsel a hétvégén (Fotó: AFP)
Dárdai Pál korábbi edzőjével meccsel a hétvégén (Fotó: AFP)
Dárdai Pál korábbi edzőjével meccsel a hétvégén (Fotó: AFP)

 



„Pál olyan labdarúgó volt, amilyent az ember edzőként kíván magának. Nagyon undorító, sokat futó, de ezt persze pozitív értelemben, barátian mondom – dicsérte korábbi futballistáját a Herthát 2009 októbere és 2010 júniusa között irányító Funkel a két gárda szombati meccse előtt. – Jó értelemben vett romlott játékos volt, aki felemelte a hangját a pályán, hogy visszatérítse a csapatát a helyes útra. Nem jelent meglepetést, hogy megvetette a lábát az edzői pályán.

A két együttes összecsapása előtt természetesen a 42 éves magyar tréner is megszólalt.

„Eltökéltségre lesz szükség” – felelte Dárdai Pál arra a kérdésre, hogyan szerezhet pontokat csapata Düsseldorfban.

A magyar tréner szavaiból világosan lejön, hogy hiába áll az utolsó helyen a mostani ellenfél, a HBSC ugyanolyan komolyan veszi ezt a találkozót is, mintha a Bayern ellen készülne. A berlini gárda nincs kiemelkedő formában, a müncheniek legyőzése óta három döntetlen (igaz, köztük a Dortmund elleni) és egy vereség a mérlege.

„Ha mindenki jó napot fog ki, akkor nyerünk Düsseldorfban, ahogy ilyenkor a Bayernnel is fel tudjuk venni a versenyt” – tette hozzá a magyar szakember.

A hétvégi meccs előtt a német média képviselői természetesen felelevenítették a két fél 2012-es párharcát, amikor is az élvonalért játszott osztályozóban a Düsseldorf 4–3-as összesítéssel legyőzte a Herthát. A fővárosiak a következő idényben így a másodosztályban szerepeltek, majd azt megnyerve visszajutottak az élvonalba. Mint ismert, Dárdai 2015 februárjában lett az együttes vezetőedzője, s előbb bent tartotta a Herthát a Bundesligában (15.), majd a 7., aztán a 6., s legutóbb a 10. helyen zártak.

„Egyáltalán nem foglalkozom a múlttal” – mondta a 2012-es párharccal kapcsolatban Dárdai.

NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
PÉNTEK
20.30: Hannover–Wolfsburg (Tv: Sport1)
SZOMBAT
15.30:
Hoffenheim–Augsburg
15.30: Werder Bremen–Borussia Mönchengladbach
15.30: Freiburg–Mainz
15.30: Fortuna Düsseldorf–Hertha BSC (Tv: Sport2)
15.30: Nürnberg–VfB Stuttgart
18.30: Borussia Dortmund–Bayern München (Tv: Sport2)
VASÁRNAP
15.30: RB Leipzig–Bayer Leverkusen (Tv: Sport2)
18.00: Eintracht Frankfurt–Schalke

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund107330–10+2024
2. Mönchengladbach1062223–12+1120
3. Bayern München1062218–11+720
4. RB Leipzig1054119–9+1019
5. Eintracht Frankfurt1052323–13+1017
6. Werder Bremen1052318–16+217
7. Hoffenheim1051422–14+816
8. Hertha1044215–13+216
9. Augsburg1034318–16+213
10. Freiburg1034314–16–213
11. Wolfsburg1033414–15–112
12. Mainz103347–11–412
13. Bayer Leverkusen1032516–21–511
14. Schalke103168–12–410
15. Nürnberg1024411–22–1110
16. Hannover1013612–21–96
17. VfB Stuttgart101276–24–185
18. Fortuna Düsseldorf101276–24

 


Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
3 órája

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38
Ezek is érdekelhetik