Német foci: a hetedosztályban edzősködik a 30 éves világbajnok

Vágólapra másolva!
2018.10.09. 13:15
null
Grosskreutz besegít a hetedosztályú VfL Kemminghausennél (Fotó: AFP)
Kevin Grosskreutzcal nagyot fordult a világ az utóbbi években: négy éve még a Borussia Dortmund játékosaként világbajnoki címet ünnepelhetett (igaz, Brazíliában nem lépett pályára), a 2018–19-es idényben viszont már csak a harmadosztályban futballozik, és belekóstol az edzősködésbe is.

 

A harmincéves középpályás a nyáron szerződött a KFC Uerdingenhez, amellyel 2021 nyaráig szóló szerződést ír alá. A csapat jelenleg a harmadosztály második helyén áll, és Grosskreutz mind a tizenegy bajnokin a kezdőcsapatban kapott helyet.

A fussball.de keddi híre szerint belekóstol az edzősködésbe is, és a hetedosztályban szereplő VfL Kemminghausennél a frissen kinevezett Reza Hasszani munkáját segíti majd.

„Azért az túlzás, hogy másodedzőnek hívjanak, én csak besegítek Rezának, mindenért ő a felelős. A döntés viszonylag könnyű volt, nagyon hasonló a labdarúgásról alkotott véleményünk, szeretjük a bátor támadójátékot” – nyilatkozta. Hozzátette, Hasszanival 2006 és 2009 között együtt szerepelt az Ahlenben, onnan az ismeretség.

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.29. 16:25

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Gulácsi Péter és Willi Orbán is bekerült a Bundesliga álomcsapatába a WhoScorednál

Német labdarúgás
2025.05.19. 14:33
Ezek is érdekelhetik