Bundesliga: jelentős értéknövekedés a tréner érkezése óta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.15. 08:09
null
Nem megy a Fortunának ebben az idényben (Fotó:AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Fortuna Düsseldorf vezetőedzője, Friedhelm Funkel a Bildnek beszélt a csapat felemelkedéséről.

 

A Fortuna Düsseldorf irányítását két és fél évvel ezelőtt vette át Friedhelm Funkel, a csapat akkor a másodosztályban a kiesés ellen harcolt, és sikerült kivívnia a bennmaradást. A 2016–2017-es idényben a 11. helyet zárt a Fortuna a második ligában, majd a következő szezonban már az első helyen végzett, így feljutott az első osztályba.

„Amikor a segítőimmel 2016 márciusában megérkeztünk, a csapat romokban hevert. Most meg a Bundesligában szerepelünk. Mindegyik játékost sikerült jobb teljesítményre bírnunk” – fogalmazott a szakember.

A Bundesliga mostani idénye viszont nem a legjobban kezdődött az újonc gárdának: hét forduló után – 5 pontot szerezve – a 17., azaz az utolsó előtti helyen áll.

„Az új játékosoknak még időre van szükségük, hogy felnőjenek a feladathoz, aztán később meglátjuk, hogy megérte-e várni az esetleg fejlődésükre.”

Az előző két idény alatt a csapat értéke több mint a háromszorosára nőtt: 11.6 millió euróról felment 39 millióra.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik