Hertha: Nagyon erősen legyökereztem – Dárdai Pál

Vágólapra másolva!
2018.07.18. 14:46
null
Dárdai Pál Hertha-mezben egy néhány héttel ezelőtti, dunaújvárosi jótékonysági mérkőzésen (Fotó: Földi Imre)
A sport1.de internetes oldal hosszabb interjút közölt Dárdai Pállal, aki újabb idénynek vág neki a Hertha BSC vezetőedzőjeként. A magyar szakember a szezonnal kapcsolatos várakozásokon túl beszél a berlini labdarúgóklubhoz fűződő kapcsolatáról és egy új sztárról is – szemelvények a Sport1 Televízió honlapján megjelent interjúból.

 

– A Hertha az elmúlt években a hetedik, a hatodik és a tizedik helyen végzett. Ez rendben van. Mennyire áll készen a következő lépésre a Hertha?
– Ha kiegyensúlyozottabban teljesítettünk volna az elmúlt idényben, biztosan előrébb végeztünk volna a tizedik helynél. A korábbi években elért hatodik és hetedik helyet azonban nemcsak rendben lévőnek, hanem nagyon tiszteletre méltónak is találom. Mindenekelőtt akkor, ha megnézzük más klubok fizetési lehetőségeit, illetve azt, hogy a mi alapvető célunk, hogy megszilárdítsuk a helyünket a Bundesligában. Ebben az esetben ezek a helyezések nagy eredményeknek számítanak. Minden területen lépésről lépésre akarunk javulni, és utána meglátjuk, hova vezet az utunk.

– Az eddigi három új igazolás közül egészen biztosan a Manchester Citytől érkező Javairo Dilrosun az új sztár. Jól összerakottnak érzi a keretet a következő idényre?
– Ezeket az igazolásokat nagyon korán tető alá hoztuk, így a három újonnan érkező már velünk kezdhette meg a felkészülést. Ez így is van rendben. Ráadásul eddig csak két játékostól váltunk meg. A felkészülés folyamata megmutatja, kell-e, és ha igen, milyen irányban kell lépnünk. Eddig mindenesetre még sohasem morogtam, most sincs rá okom, hiszen folyamatosan véleményt cserélek a menedzserünkkel.

(...)
– Miképp látja a saját útját? Képesnek érzi magát, hogy egy nagyobb csapatot is irányítson, vagy mindörökre a Herthánál marad?

– Azóta Berlinben élek, hogy játékosként elhagytam Magyarországot. Berlin a második otthonom. Öt percre lakom az Olimpiai Stadiontól és az edzőközponttól. A három fiam a Herthában futballozik. Nagyon erősen legyökereztem.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el!

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
13 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
22 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02
Ezek is érdekelhetik