Bundesliga 2.: győztes gól a 90. percben, megvan a feljutás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.28. 16:39
null
A Düsseldorf már ünnepelheti a feljutást (Fotó: Twitter)
Öt év után visszatér a német élvonalba a Fortuna Düsseldorf: az észak-rajnaiak egy 90. percben szerzett gólnak köszönhetően 2–1-re nyertek a Dynamo Dresden vendégeként a Bundesliga 2. 32. fordulójában, s ezzel biztossá vált, hogy már nem végezhetnek a második helynél rosszabb pozícióban.

A Düsseldorf legutóbb a 2012–2013-as szezonban szerepelt a Bundesliga élvonalában, akkor egy ponttal csúszott le az osztályozót érő 16. helyről. Ami a mostani idényt illeti, az ezüstérem már biztos, de a bajnoki címre is jó esély van: a Fortuna előnye két fordulóval a vége előtt öt pont a Nürnberg előtt, igaz, előbbi egy meccsel többet játszott.

A GYŐZTES GÓL

A Greuther Fürth simán, 3–0-ra kikapott a St. Pauli vendégeként, Megyeri Balázs és Pintér Ádám sem került be a keretbe. A Fürth jelenleg az osztályozót jelentő 16. pozícióban áll, így komolyan fenyegeti a kiesés veszélye, ám hogy mennyire összetömörült a mezőny, azt jól jelzi, hogy a tizenhetedik Darmstadtot és a hetedik Ingolstadtot mindössze öt pont választja el egymástól.

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
Tegnap, 7:49

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:12

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

ETO FC: három érkező már van, és még nincs vége…

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 10:53

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik