Előzésre készülnek a barcikaiak az NB II-ben

V. GY.V. GY.
2026.11.07. 09:09
A bajnoki idényben hazai pályán még veretlen Kazincbarcika a labdarúgó NB II-es tabellán jelenleg második helyezett Soroksárt fogadja.
 

SZOMBATON RANGADÓ a Merkantil Bank Ligában: a négy forduló óta (és hazai pályán egyébként is) veretlen Kazincbarcika a bajnoki évadban eddig a legtöbb gólt (29) szerző, jelenleg az osztályozót érő második helyen álló Soroksárt fogadja. A barcikaiakhoz a nyáron szerződő Hudák Martin a csapat valamennyi mérkőzésén játszott, szombaton is a kezdőben szerepelhet, újra futballozhat egykori együttese ellen, hiszen három évvel ezelőtt még a soroksáriakat erősítette.

 „Egy pont az előnye korábbi klubomnak velünk szemben, s bár rendkívül erős csapat, a miénk sem gyenge. Jó formában vagyunk, ráadásul hazai pályán játszhatunk. Jól érzem magam ebben a családias közegben, amely hamar befogadott, s nyilván a hangulat is közrejátszik abban, hogy csupán három pont választ el bennünket az első helyezett Kecskeméttől” – mondta megkeresésünkre a 32 éves középpályás.

Hudák Martin 2020 és 2023 között futballozott Soroksáron, jól ismeri az együttes házi gólkirályát, a hét találatnál tartó Lovrencsics Balázst.

„Remek adottságai révén az osztály egyik legveszélyesebb csatára – magyarázta a barcikaiak futballistája. – Középpályásként vélhetően ritkábban találkozok vele a pályán, ám ott lesznek a védőink, ők majd megoldják Balázs semlegesítését. Egyértelműen győzni akarunk, a három pont besöprése esetén ugyanis megelőzzük riválisunkat a tabellán.”    

NB II
13. FORDULÓ
13.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
13.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Soroksár SC – élőben az NSO-n!
15.00: Kecskeméti TE–FC Nagykanizsa – élőben az NSO-n!
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc – élőben az NSO-n!
15.00: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka – élőben az NSO-n!
17.00: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC – élőben az NSO-n!
17.00: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Ha bíznak Zimonyi Dávidban, meghálálja

Labdarúgó NB II
22 órája

Egy év után újra nyert hazai pályán a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 18:56

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
2026.11.04. 17:57

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2026.11.02. 21:20

Csertői Aurél győzelemmel debütált Nagykanizsán, az élen álló Soroksár hazai pályán szenvedett vereséget – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 19:15

A Soroksár otthonában aratott győzelmével mozdult el a kiesőzónából a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 18:50

Csertői Aurél győzelemmel mutatkozott be a Nagykanizsa kispadján

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:56

Kovács Patrik mesterhármasával győzött Karcagon a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 14:55