Bundesliga: eljöhet Szalai Ádám ideje a Hoffenheimnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.12. 09:12
null
Szalaira és Kramaricra nagy feladat vár (Fotó: AFP)
Sandro Wagner távozása, illetve Mark Uth nyári eligazolása ellenére sem aggódik Julian Nagelsmann, a Hoffenheim labdarúgócsapatának edzője, aki szerint a szezon második felében Andrej Kramaric és Szalai Ádám meg tudja oldani a rájuk váró feladatokat.

A német Bundesliga 7. helyén álló csapat előbb az ebben a bajnokságban négygólos Sandro Wagnert veszítette el, a 30 éves, hétszeres német válogatott csatár a Bayern Münchenhez igazolt.

A hét elején kiderült,, hogy a kilenc találattal házi gólkirály Mark Uth is távozik, igaz, ő csupán a nyáron szerződik a Schalkéhoz.

Nagelsmann úgy nyilatkozott, hogy a tavasszal a meglévő támadó erőkre támaszkodik, és nem tervez erősítéseket.

„Biztos vagyok benne, hogy Andrej Kramaric és Szalai Ádám fog támadni a második félévben. Ádám a szezon első felében sérüléssel bajlódott, Andrejről pedig tudjuk, mire képes. Új játékosokban nem gondolkodunk, nagy keretünk van” – nyilatkozta a szakember.

A Hoffenheim szombaton a Werder Bremen otthonában lép pályára a Bundesliga 18. fordulójában.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
3 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
18 órája

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43
Ezek is érdekelhetik