Hertha: Gyenge volt, ez nem a mi stílusunk – Preetz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.11.08. 12:28
Michael Preetz, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha sportigazgatója nem volt elégedett, miután a berliniek a hétvégén 3–3-as döntetlent játszottak a Wolfsburggal.

Michael Preetz szerint a Hertha túlságosan sokat hibázott hátul, és ez számára szokatlan volt.Michael Preetz szerint a Hertha túlságosan sokat hibázott hátul, és ez számára szokatlan volt.

„A hátsó szekciónk rendkívül sebezhető volt, ez egyáltalán nem a mi stílusunk. A védelmünk összességében véve nem volt jó.”

Dárdai Pál vezetőedző ezzel kapcsolatban azt mondta, az összecsapás félidejében rengeteg dolgot beszélt át csapatával, köztük sok olyat is, ami „nem volt túl kellemes”.

A magyar tréner arról is szólt, hogy a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben pihenőt adott egyik kulcsjátékosának, Mitchell Weisernek, miután a szélsőnak fáj a csípője. A gárdának emellett nélkülöznie kell egy másik stabil kezdőjét, Niklas Starkot is, ő a Wolfsburg ellen vádlisérülést szenvedett.

„Amikor a mostanihoz hasonlóan szabad hetünk van, akkor jobb, ha Weiser néhány napot pihen. Az elkövetkezendő napokban az lesz a feladat, hogy mentálisan frissen tartsuk a játékosokat és elkerüljük a túlterhelést. A nemzetközi szünet után fontos szakasz jön, amelyre fittnek kell lennünk.”

Míg Weiser esetében néhány napról van csak szó, addig Starknál hosszabb kihagyás is elképzelhető.

EMLÉKEZTETŐÜL
NÉMET BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Wolfsburg–Hertha 3–3 (Malli 41., M. Gomez 44., Origi 60., ill. Ibisevic 1., Rekik 53., Selke 83.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 11 8 2 1 27– 8 +19 26
2. RB Leipzig 11 7 1 3 18–13 +5 22
3. Borussia Dortmund 11 6 2 3 28–14 +14 20
4. Schalke 04
11 6 2 3 14–10 +4 20
5. Hoffenheim 11 5 4 2 20–14 +6 19
6. Hannover 11 5 3 3 15–11 +4 18
7. Eintracht Frankfurt 11 5 3 3 13–11 +2 18
8. Mönchengladbach 11 5 3 3 17–19 –2 18
9. Bayer Leverkusen 11 4 4 3 23–16 +7 16
10. Augsburg 11 4 4 3 16–11 +5 16
11. Hertha BSC
11 3 5 3 14–15 –1 14
12. VfB Stuttgart 11 4 1 6 10–14 –4 13
13. Mainz 11 3 3 5 12–17 –5 12
14. Wolfsburg 11 1 8 2 13–14 –3 11
15. Hamburg 11 3 1 7 10–18 –8 10
16. Freiburg 11 1 5 5 6–21 –15 8
17. Werder Bremen 11 5 6 4–14 –10 5
18. 1. FC Köln 11 2 9 4–22 –18 2

 

 

Legfrissebb hírek

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
36 perce

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
1 órája

Három tizenegyesből kettőt berúgott, s így kétgólos hátrányból nyert a BVB

Német labdarúgás
21 órája

Négyet vágott az Unionnak a Bayern; hatgólos döntetlen a Rajna-menti derbin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:39

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
2026.03.20. 22:37

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45
Ezek is érdekelhetik