Hertha: „Elnézést kérek, nem hittem Dárdaiban teljesen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.18. 12:05
Arne Friedrich, a Bundesligában szereplő Hertha BSC és a német válogatott ikonja eleinte nem hitt benne, hogy Dárdai Pállal ennyire sikeres lehet a gárda.

A 38 esztendős Friedrich a berliniek színeiben több mint 280 mérkőzésen lépett pályára, emellett 82-szer szerepelt a német válogatottban is, mellyel a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon harmadik, a 2008-as Európa-bajnokságon pedig második helyet ünnepelhetett.

A védő a berliner-kurier.de-nek adott interjújában ecsetelte karrierjét – ebben természetesen szó esett korábbi csapattársáról, Dárdai Pálról is, aki jelenleg a Herthát irányítja.

Arne Friedrich a magyar szakember kapcsán elmondta, kellemeset csalódott a munkásságában.

„Ennél a pontnál elnézést kell, hogy kérjek – reagált a jelenleg a német U18-as válogatottnál tevékenykedő Friedrich a témára. – Eleinte ugyanis nem hittem benne teljes mértékig, hogy Dárdai vezetőedzőként is megoldás lehet, ezt őszintén meg is mondtam neki. Abban persze biztos voltam, hogy a Herthát megmenti majd a kieséstől. Úgy gondoltam, ő olyan ember, akinek megvan a szava és a tekintélye, de azt sosem hittem volna, hogy ilyen meggyőző tud lenni. Világosan kirajzolódik a munkássága és az, hogy mit szeretne, mik az elképzelései.”

„Dárdai emelt a színvonalon a klubnál, emellett pedig Michael Preetz is jó igazolásokkal állt elő, fiatal németeket szerződtetett, akiknek megfelelő a hozzáállása. Az egyesület híre, megítélése változik, egyre jobb. Tetszik, ami a csapatnál történik.”

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 8 6 1 1 23–5 +18 19
2. Bayern München 8 5 2 1 21–7 +14 17
3. RB Leipzig 8 5 1 2 15–10 +5 16
4. Hoffenheim 8 4 3 1 15–10 +5 15
5. Mönchengladbach 8 4 2 2 12–12 0 14
6. Schalke 8 4 1 3 10–9 +1 13
7. Eintracht Frankfurt 8 4 1 3 8–7 +1 13
8. Augsburg 8 3 3 2 11–8 +3 12
9. Hannover 8 3 3 2 8–6 +2 12
10. Mainz 8 3 1 4 10–13 –3 10
11. VfB Stuttgart 8 3 1 4 6–10 –4 10
12. Bayer Leverkusen 8 2 3 3 15–13 +2 9
13. Hertha 8 2 3 3 8–10 –2 9
14. Wolfsburg 8 1 5 2 8–11 –3 8
15. Hamburg 8 2 1 5 6–14 –8 7
16. Freiburg 8 1 4 3 5–16 –11 7
17. Werder Bremen 8 4 4 3–9 –6 4
18. 1. FC Köln 8 1 7 3–17 –14 1

 

 

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
10 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07
Ezek is érdekelhetik