Hertha: Bizonyítottuk, szó sincs krízisről – Dárdai Pál

Borsi GergelyBorsi Gergely
Vágólapra másolva!
2017.10.30. 07:43
null
Dárdai Pál a Hamburg-meccs utáni sajtótájékoztatón (Fotó: herthabsc.de)
Győzelmével magára találhat a Hertha. Dárdai Pál együttese szombaton 2–1-re megverte a Hamburgot a német első osztályú labdarúgó-bajnokságban, hazai pályán, ami nemcsak a  három pont megszerzése miatt volt rendkívül fontos, hanem azért is, mert ezzel véget vetett hét tétmérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatának. A berliniek magyar vezetőedzője a mérkőzés után arról beszélt, ez a siker bizonyítja, szó sincs krízisről.  

 

Bár a Hertha az elmúlt két idényben egyaránt ősszel volt veszélyesebb és eredményesebb, most nem sikerült úgy rajtolnia – tavaly 20 ponttal a negyedik, egy évvel előtte pedig 17 ponttal az ötödik helyen állt tíz forduló után –, ami leginkább a sorozatterheléssel magyarázható, elvégre a Hertha az Európa-ligában is szerepel.

Ami a visszafogott formát illeti, a fővárosi gárda hiába kezdett két győzelemmel, azóta tizenhárom tétmérkőzést játszott, s a Hamburg elleni volt a második sikere, öt döntetlen mellett hatszor kikapott.

„A szögletek és a szabadrúgások után veszélyesek vagyunk, amit most ki is használtunk” – mondta Dárdai Pál, miután csapata mindkét gólját szöglet utáni fejesből szerezte, s immár tizenegy bajnoki góljából hatszor szöglet vagy szabadrúgás után talált a kapuba.

„A vége kissé szoros lett, pedig három nulla is lehetett volna, de a lényeg, hogy már tizenhárom pontunk van, ami jobban mutat. A célunk, hogy az első tízben legyünk az idény végén. Lehet, hogy nehéz időszakon mentünk keresztül, de krízisről szó sincs, és ezt be is bizonyítottuk” – hangsúlyozta a szakember.

Alighanem sokat javítana a csapat helyzetén, ha Vedad Ibisevic megtalálná a góllövő cipőjét, a bosnyák csatár legutóbb a szezon első találkozóján, a Rostock elleni kupamérkőzésen volt eredményes. A 33 éves futballista azóta tizenkétszer lépett pályára a Herthában, gólt egyet sem szerzett – 2015 nyara óta tartó berlini pályafutása legrosszabb sorozata a mostani.

NÉMET BUNDESLIGA
10. FORDULÓ

Mainz–Eintracht Frankfurt 1–1(Serdar 71., ill. Bell 37. – öngól)
Hoffenheim–Borussia Mönchengladbach 1–3(Demirbay 25., ill. Th. Hazard 61., Ginter 79., Vestergaard 82.)
Hertha BSC–Hamburg 2–1(Stark 17., Rekik 50., ill. Arp 73.)
Schalke–Wolfsburg 1–1(Bentaleb 43. – 11-esből, ill. Origi 93.)
Bayer Leverkusen–Köln 2–1(Bailey 54., S. Bender 73., ill. Guirassy 23.)
Hannover–Borussia Dortmund 4–2(Jonathas 20. – 11-esből, Bebou 40., 86., Klaus 60. ill. Zagadou 27., Jarmolenko 52.)
Bayern München–RB Leipzig 2–0 (J. Rodríguez 19., Lewandowski 38.)
VfB Stuttgart–Freiburg 3–0 (Ginczek 38., Pavard 45+4., Terodde 82.)
Werder Bremen–Augsburg 0–3 (Gregoritsch 40., 61., Finnbogason 45+2. – 11-esből)

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 10 7 2 1 24–7 +17 23
2. Borussia Dortmund 10 6 2 2 27–11 +16 20
3. RB Leipzig 10 6 1 3 16–12 +4 19
4. Hannover 10 5 3 2 14–9 +5 18
5. Schalke 10 5 2 3 13–10 +3 17
6. Mönchengladbach 10 5 2 3 16–18 –2 17
7. Hoffenheim 10 4 4 2 17–14 +3 16
8. Bayer Leverkusen 10 4 3 3 22–15 +7 15
9. Augsburg 10 4 3 3 15–10 +5 15
10. Eintracht Frankfurt 10 4 3 3 11–10 +1 15
11. Hertha 10 3 4 3 11–12 –1 13
12. VfB Stuttgart 10 4 1 5 9–11 –2 13
13. Mainz 10 3 2 5 11–16 –5 11
14. Wolfsburg 10 1 7 2 10–13 –3 10
15. Freiburg 10 1 5 4 6–20 –14 8
16. Hamburg 10 2 1 7 7–17 –10 7
17. Werder Bremen 10 5 5 3–12 –9 5
18. 1. FC Köln 10 2 8 4–19 –15 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik