Hertha: Dárdai csiszolatlan gyémántra bukkant

2017.05.04. 09:30
null
Jordan Torunarigha szombaton nagy csatát vívott Max Kruséval (Fotó: AFP)<br />
Ha Jordan Torunarigha továbbra is olyan lelkesen és jól dolgozik, mint eddig, akkor nagy karriert futhat be – méltatta 19 éves játékosát Dárdai Pál, a Hertha labdarúgócsapatának edzője.

 

A chemnitzi születésű, 189 centiméter magas, utánpótlás-válogatott védő tavaly decemberben kapott profi szerződést a klubtól. A Bundesligában február 4-én, az Ingolstadt ellen mutatkozott be, eddig összesen öt bajnokin játszott, kétszer kezdőként.

A múlt szombati 2–0-s
brémai vereség ellenére csapata legjobbja volt, és Dárdai Pál szerint nagyon sok tartalék van még benne.

„Engem nagyon emlékeztet Jérome Boateng játékára. Igazi versenyzőtípus, a fontos mérkőzéseken mindig megbízhatóan teljesít. Csiszolatlan gyémánt, akit kicsit még fényesíteni kell, és akkor lesz az igazi. Miután csatárként kezdte, tökéletesen tudja, hogyan gondolkodnak és mozognak a támadók, és ez hatalmas előny. Gyors, a bal lába kiváló, és nagyon erős a fejjátéka” – idézte a magyar edzőt a Bz-berlin.de portál.

A nigériai származású játékosra szombaton újabb nagy feladat vár, ugyanis a tervek szerint az RB Leipzig elleni otthoni meccsen is Torunarigha lesz Sebastian Langkamp párja a középső védő posztján.

„Apám mindig arra tanított, hogy az embernek profiként nem szabad kiengednie, mindig keményen kell dolgoznia. Ha a legjobb akarsz lenni, akkor a legjobbként kell gondolkodnod is” – nyilatkozta a 19 éves védő, akinek álma, hogy rendszeresen a kezdőcsapatban kapjon helyet, és nemzetközi kupameccset játszhasson a berliniekkel.

Torunarigha édesapja, a 12-szeres nigériai válogatott Ojokojo a Bundesliga II-ig vitte, később a Hertha utánpótlásában dolgozott. Bátyja, a 27 éves Junior Torunarigha jelenleg a holland Fortuna Sittard csatára.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
4 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
2026.11.06. 17:39

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30