Hertha: nem szólt a sérüléséről, rá sem számíthat Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.04.26. 22:42
Dárdai Pálnak, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC magyar vezetőedzőjének újabb kihívással kell megbirkóznia, mert Marvin Plattenhardt is kidőlt a sorból. A német balhátvéd ráadásul nem is szólt a problémájáról, így lehet, hogy hosszabb kihagyás vár rá.

Marvin Plattenhardt kisebb sérüléssel játszotta végig a Wolfsburg elleni – 1–0-s berlini győzelemmel végződő – bajnokit, majd a héten edzett is, ez pedig megbosszulta magát, szerda reggel izomrost szakadás miatt kidőlt a sorból.

„Nem szép, ha a játékos nem szól a meccs közben, hogy problémája van” – mondta Dárdai Pál. – Sőt, két nappal később az edzésen is részt vett, és ismét egy szót sem szólt a problémájáról, ma reggel pedig sérülés miatt kidőlt...”

„Természetesen mindenki játszani szeretne, de Plattenhardt viselkedése nem volt helyénvaló. Mindig megkérdezzük a játékosainkat, hogy rendben vannak-e. Sok rutinos játékosunk kidőlt, ezt most a fiatalok szenvedélyével kell pótolnunk. Ez ilyenkor mindig egy új kihívás az edzőnek.”

Plattenhardt mellett további három, alapembernek számító védőjére (John Brooksra, Niklas Starkra és Fabian Lustenbergerre) sem számíthat Dárdai, valamint jó eséllyel Julian Schieber, Valentin Stocker, illetve Mitchell Weiser sem térhet még vissza a pályára.

A Herthára szombaton az 5., Európa-liga-indulást jelentő hely szempontjából nagyon fontos meccs vár a remek formában lévő Werder Bremen otthonában, így különösen rosszkor jön Dárdaiéknak a sérüléshullám.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ
Péntek

20.30: Bayer Leverkusen–Schalke (Tv: Eurosport2)
Szombat
15.30: Borussia Dortmund–Köln (Tv: Eurosport2)
15.30: Mainz–Borussia Mönchengladbach
15.30: Werder Bremen–Hertha BSC
15.30: Darmstadt–Freiburg
15.30: RB Leipzig–Ingolstadt
18.30: Wolfsburg–Bayern München (Tv: Eurosport2)
Vasárnap
15.30: Augsburg–Hamburg (Tv: Eurosport2)
17.30: Hoffenheim–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 21 7 2 73–17 +56 70
2. RB Leipzig 30 19 5 6 56–31 +25 62
3. Borussia Dortmund 30 16 8 6 65–35 +30 56
4. Hoffenheim 30 14 13 3 57–32 +25 55
5. Hertha 30 14 4 12 38–35 +3 46
6. Freiburg 30 13 5 12 38–52 –14 44
7. Werder Bremen 30 12 6 12 50–51 –1 42
8. 1. FC Köln 30 10 11 9 43–37 +6 41
9. Eintracht Frankfurt 30 11 8 11 32–34 –2 41
10. Mönchengladbach 30 11 6 13 39–44 –5 39
11. Schalke 30 10 8 12 39–35 +4 38
12. Bayer Leverkusen 30 10 6 14 43–46 –3 36
13. Mainz 30 9 6 15 39–49 –10 33
14. Wolfsburg 30 9 6 15 30–43 –13 33
15. Hamburg 30 9 6 15 30–55 –25 33
16. Augsburg 30 8 8 14 29–49 –20 32
17. Ingolstadt 30 8 4 18 33–54 –21 28
18. Darmstadt 30 6 3 21 23–58 –35 21
Legfrissebb hírek

Szigorúbb szankciókat és közös európai költségplafont szorgalmaznak a Bundesliga elöljárói

Német labdarúgás
23 órája

Bundesliga: két vereség után újra nyert a Dortmund, elvitt egy pontot Stuttgartból a Werder

Német labdarúgás
2026.04.26. 19:26

Háromgólos hátrányból állt talpra, győzelemmel hangolt a PSG elleni BL-elődöntőre a Bayern München

Német labdarúgás
2026.04.25. 17:29

Dárdai Bence: Nagyon nehéz, de türelmesnek kell maradnom

Légiósok
2026.04.25. 09:30

A lipcseiek nyerték a magyaros rangadót

Német labdarúgás
2026.04.24. 22:28

Cserekapusként számítanak Gulácsi Péterre Lipcsében

Légiósok
2026.04.24. 10:00

Honfoglalás Németországban – az FC Hunok története

Képes Sport
2026.04.22. 09:31

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41
Ezek is érdekelhetik