Németország: nagy port kavart a rasszista kijelentés Boatengről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.06.07. 08:09
Kellemetlen ügybe keveredett egy német politikus a Jérome Boatengről tett kijelentése miatt, de a magyarázkodása talán még kellemetlenebb volt.

Alexander Gauland az FAZ nevű német magazinnak tett kijelentése nagy felháborodást keltett Németországban. A poltikus azt mondta:

„Igaz, hogy Boateng ghánai apától és német anyától származik, valamint játszik a válogatottunkban is, de ez még nem jelenti azt, hogy örülnék neki, ha a szomszédom lenne”

majd hozzátette,

„a német és az angol válogatott már nem német és angol a szó klasszikus értelmében”.

Reinhard Grindel, a Német labdarúgó-szövetség elnöke és Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere is kifejezte nemtetszését az üggyel kapcsolatban. Előbbi szerint „gusztustalan politikai szlogenekre használni Boatenget és a válogatottat”, míg utóbbi úgy véli, „sok mindent elmond Gaulandról ez a kijelentés”.

A politikus hétfő este egy televízió-műsorban magyarázkodott kijelentése miatt:

„Nem tudtam, hogy a futballista, akiről beszéltem, fekete. Nem rasszista volt a kijelentésem, azt sem tudtam, hogy van német állampolgársága, keresztény, ráadásul jól integrálódott.”

Legfrissebb hírek

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
2026.07.04. 15:11

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.03. 23:08

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26