Bundesliga: Az első félidőben megleptük a Borussiát – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.06. 21:13
null
Dárdai szerint mindkét fél elégedett lehet az egy ponttal a rangadó után (Fotó: AFP)
Mindkét fél elégedett lehet – Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője így vonta meg a Borussia Dortmund elleni szombati bajnoki mérkőzés (0–0) gyorsmérlegét.

 

„A gól nélküli döntetlennel mindkét fél elégedett lehet – idézi a Bundesliga hivatalos honlapja Dárdai Pált. – Az első félidőben megleptük a Borussiát, érzésem szerint az a játékrész a miénk volt. A szünet után kivárásra játszottunk, lestük, mikor hibázik az ellenfél, és nem hiába tettük… Még meg kell tanulnunk élni azzal a kevés lehetőséggel, ami egy topcsapat ellen adódik a győzelem kiharcolására.”

„Időbe telt, ameddig alkalmazkodtunk a játékhoz és a körülményekhez – értékelt Thomas Tuchel, a Dortmund trénere. – A játéktérről nem sok jót lehet elmondani, nem volt öröm futballozni rajta. A második félidőben egyértelműen uraltuk a játékot, de nem futballoztunk elég jól ahhoz, hogy a magunk javára fordítsuk az eredményt.”

A Dortmund 20 forduló után a második a táblázaton 45 ponttal, a Hertha 10 ponttal lemaradva követi a harmadik helyen.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
20. FORDULÓ

Schalke–Wolfsburg 3–0 (Huntelaar 24., Geis 35., Schöpf 87.)
Eintracht Frankfurt–Stuttgart 2–4 (A. Meier 52., Huszti 90., ill. Gentner 27., Didavi 45+1., Niedermeier 65., Kosztics 76. – 11-esből)
Hannover–Mainz 0–1 (Jairo 34.)
Hertha BSC–Borussia Dortmund 0–0
Ingolstadt–Augsburg 2–1 (M. Matip 59., Mo. Hartmann 85. – 11-esből, ill. Sztafilidisz 14.)
Bayer Leverkusen–Bayern München 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 20
17 2
1 50– 9 +41 53
2. Borussia Dortmund 20 14 3 3 52–24 +28 45
3. Hertha 20 10 5 5 29–21 +8 35
4. Schalke 20 10 3 7 29–26 +3 33
5. Bayer Leverkusen20
95
629–21+832
6. Mönchengladbach 20 10 2 8 40–35 +5 32
7. Mainz 20 9 3 8 25–24 +1 30
8. Wolfsburg 20 7 6 7 29–28 +1 27
9. Ingolstadt 20 7 5 8 14–21 –7 26
10. 1. FC Köln 19 6 7 6 20–25 –5 25
11. VfB Stuttgart 20 7 3 10 31–41 –10 24
12. Hamburg 19 6 4 9 21–27 –6 22
13. Augsburg 20 5 6 9 22–28 –6 21
14. Eintracht Frankfurt 20 5 6 9 26–34 –8 21
15. Darmstadt 19 5 6 8 19–29 –10 21
16. Werder Bremen 20 5 4 11 24–41 –17 19
17. Hoffenheim 19 2 8 9 18–28 –10 14
18. Hannover 20 4 2 14 19–35 –16 14

 

Legfrissebb hírek

Tuchel: Pánikra semmi ok, egy év van még a vb-ig!

Angol labdarúgás
2025.06.11. 13:19

Jobe Bellingham a Dortmundhoz igazolt – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.10. 14:40

Jude után Jobe Bellingham is Dortmundba igazol – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.08. 18:03

Szabics Imre a továbbiakban is az Augsburg másodedzője lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2025.06.06. 17:07

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Lipcsében döntöttek, Gulácsi Péter és Willi Orbán is új klubot kereshet magának – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.06.02. 12:51

Lőw Zsolt visszatér Jürgen Klopp mellé

Német labdarúgás
2025.05.31. 08:21
Ezek is érdekelhetik