Hertha: „úszósapkás” világklasszisát méltatta Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.07. 08:38
null
Dárdai okkal lehet boldog (Fotók: AFP)
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC vezetőedzője triplázó csatárát, Salomon Kalout dicsérte a Hannover 3–1-es legyőzése után.

Dárdai Pál szerdán örömmel jelentette be, hogy Salomon Kalou felgyógyult a múlt héten a Mönchengladbach elleni bajnokin elszenvedett agyrázkódásából, és pénteken a Hertha rendelkezésére állhat Hannoverben.

A hat meccsen négy gólt szerző Vedad Ibisevic eltiltása miatt Kalou volt az egyetlen klasszikus csatár a fővárosiaknál, és meg is tette, ami tőle telt. Sőt! Az elefántcsontparti támadó – aki a fején védőkötést viselt – három kapura lövéséből három gólt szerzett a találkozón, csapata 3–1-re nyert.

Kalou „úszósapkája”
Kalou „úszósapkája”

„Salomonnak világklasszis képességei vannak, most pedig végre átugrott az előtte lévő akadályokon – méltatta csatárát a találkozót követően Dárdai Pál. – Ugyanakkor nem csak őt kell kiemelnem, az egész csapat kiválóan játszott és küzdött, dicséret jár a srácoknak. Idegenben is uraltuk a mérkőzést, szépen felépített támadásaink voltak.”

Amikor Kalou szokatlan fejvédőjéről faggatták a magyar szakembert, azt mondta, játékosa „úszósapkát viselt”.

Dárdai a Mönchengladbachtól elszenvedett 4–1-es vereség után fontosnak tartotta a pontszerzést Hannoverben, hogy a játékosok megfelelő lelkiállapotban várják a válogatott meccsek miatt beiktatott kéthetes szünetet. Ez a 3–1 tökéletes terápia volt.

A Hertha így a negyedik helyen áll, azonos pontszámmal a Schalkéval, amely a Dortmunddal találkozik vasárnap a Ruhr-vidéki derbin.

ÖSSZEFOGLALÓ

BUNDESLIGA
12. FORDULÓ
Hannover–Hertha 1–3
(Kijotake 70. – 11-esből, ill. Kalou 33., 60., 87. – a harmadikat 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 11 10 1 33–4 +29 31
2. Borussia Dortmund 11 8 2 1 32–13 +19 26
3. Wolfsburg 11 6 3 2 17–13 +4 21
4. Hertha 12 6 2 4 17–15 +2 20
5. Schalke 11 6 2 3 14–13 +1 20
6. Mönchengladbach 11 6 5 23–18 +5 18
7. Bayer Leverkusen 11 5 2 4 13–14 –1 17
8. Ingolstadt 11 4 3 4 7–9 –2 15
9. 1. FC Köln 11 4 3 4 13–17 –4 15
10. Hamburg 11 4 2 5 10–15 –5 14
11. Eintracht Frankfurt 11 3 4 4 16–17 –1 13
12. Mainz 11 4 1 6 16–19 –3 13
13. Darmstadt 11 3 4 4 12–15 –3 13
14. Hannover 12 3 2 7 12–22 –10 11
15. VfB Stuttgart 11 3 1 7 17–23 –6 10
16. Werder Bremen 11 3 1 7 11–18 –7 10
17. Hoffenheim 11 1 4 6 12–19 –7 7
18. Augsburg 11 1 3 7 12–23 –11 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik