Bundesliga: Darida mentett pontot Dárdainak, Hertha-iksz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.09.27. 17:19
null
A Hertha egészen a 82. percig hátrányban volt, ám Darida segítségével pontot mentett (Fotó: AFP)
Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC 1–1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 7. fordulójában.

A fővárosiak drukkereinek az előző szezonbeli bukdácsolás után egy szavuk sem lehetett, Dárdai Pál úgy kezdte az idényt a Herthával, mint 2007 óta egyik berlini edző sem, ráadásul csapata hat fordulót követően az 5. helyen állt.

A következő ellenfél az Eintracht Frankfurt volt, amely hasonlóan jól kezdte az idényt, csupán a Schalke és a Wolfsburg tudta legyűrni a piros-feketéket.

Dárdai Pál rögtön meglepetéssel kezdte a meccset, a keretben ugyanis helyet kapott a mindössze 19 esztendős berlini nevelés, Yanni Regäsel, aki először lehetett ott a profik közt.

A találkozót viszont a Frankfurt kezdte jobban, ráadásul a vezetést is megszerezték a hazaiak, a 22. percben szögletet követően Marco Russ csúsztatott fejjel a labdába, a berliniek lemaradtak, és az ötösön ólálkodó Alexander Meier könyörtelenül befejezte az akciót: kapásból a Hertha kapujába bombázott (1–0).


A kapott gól után összeszedte magát a Berlin, többet birtokolta a labdát Dárdai Pál együttese, de a ziccer nem jött, ráadásul a fordulás előtt a vendégek álltak közelebb a gólhoz, de csak a kapufát találták telibe.

A második félidő álmos folytatást hozott, tapogatóztak csak a csapatok, a hajrában aztán jött a hőn áhított Hertha-gól! Némi kavarodás után Vladimír Darida lába elé pattant a labda, a cseh pedig 13 méterről az alsó sarokba passzolt, így megszerezte első bajnoki gólját a berliniek mezében (1–1).


Az utolsó percekre leálltak a csapatok, a Herthának sem volt sietős, így maradt az iksz. Ezzel a berliniek a hatodik helyre kerültek a tabellán.

NÉMET BUNDESLIGA
7. FORDULÓ

Eintracht Frankfurt–Hertha BSC 1–1 (Meier 22., ill. Darida 82.)

KÉSŐBB
Borussia Dortmund–Darmstadt 2–2

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 7 7 – – 23–3 +20 21
2. Borussia Dortmund 7 5 2 – 21–6 +15 17
3. Schalke 7 5 1 1 10–5 +5 16
4. Wolfsburg 7 3 3 1 10–8 +2 12
5. Bayer Leverkusen 7 4 – 3 7–8 –1 12
6. Hertha 7 3 2 2 8–8 0 11
7. 1. FC Köln 7 3 2 2 10–12 –2 11
8. Ingolstadt 7 3 2 2 4–6 –2 11
9. Darmstadt 7 2 4 1 8–9 –1 10
10. Hamburg 7 3 1 3 8–10 –2 10
11. Eintracht Frankfurt 7 2 3 2 13–9 +4 9
12. Mainz 7 3 – 4 9–9 0 9
13. Werder Bremen 7 2 1 4 7–12 –5 7
14. Mönchengladbach 7 2 – 5 9–15 –6 6
15. Hoffenheim 7 1 2 4 8–12 –4 5
16. Augsburg 7 1 1 5 7–12 –5 4
17. VfB Stuttgart 7 1 – 6 9–17 –8 3
18. Hannover 7 – 2 5 6–16 –10 2
Legfrissebb hírek

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
3 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
8 órája

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
22 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
2026.11.06. 17:39

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32