Hoffenheim: „Szalai Ádám – húszmillió négy gólért!”

2015.07.31. 18:23
null
Szalai Ádám a Hoffenheim mezében egy tavalyi bajnokin (Fotó: AFP)
A Bild kalkulációja szerint Szalai Ádám úton van afelé, hogy minden idők legsikertelenebb igazolásaként kerüljön be a Hoffenheim labdarúgócsapatának történetébe.

 

„Szalai Ádám: Húszmillió négy gólért!” – ez a felcíme annak a cikknek, amelyben a német bulvárlap többek között azt állítja: a magyar válogatott támadó az átigazolási díjjal és a tavaly kötött négyéves szerződésében meghatározott fizetésével nagyjából húszmillió euróba kerül(het) a német élvonalbeli klubnak, miközben eddigi egy idénye során csupán négy bajnoki gólt szerzett.

A Bild szerint eddig Tim Wiese volt a Hoffenheim „legrosszabb” igazolása: a korábbi német válogatott kapus 2012-ben lett a klub játékosa, de csupán tíz bajnokin jutott szóhoz, négy évre szóló szerződését 2014 januárjában felbontották. Az időközben visszavonuló Wiese 13 millió euróba került a csapatnak a Bild számításai szerint – ezt a rekordot „veszélyezteti” Szalai.

Merthogy a lap gyanúja szerint kevés az esély arra, hogy a magyar labdarúgó – hiába dolgozik keményen a nyári felkészülés során, hiába szabadult meg néhány kilótól, hiába dicséri Markus Gisdol vezetőedző – képes lesz helyet szorítani magának a támadósorban, amelybe a rutinos Kevin Kuranyi és a rendkívül eredményes hollandiai évet produkáló Mark Uth személyében két potenciális kezdőjátékos érkezett. S ott van még – Szalai előtt a sorban – a német válogatott Kevin Volland is.

A Bild felhozza: amíg az előző idényben Szalainak átlag 330 játékperc kellett egy bajnoki gólhoz, addig Sven Schipplocknak 270, Anthony Modeste-nek 185 (és utóbbi kettőt még így sem tartotta meg a csapat).

A magyar légiós nem illik bele a Gisdol által megálmodott gyors támadójátékba, nehezen képzelhető el, hogy a következő szezon meghozza számára az áttörést – összegzi álláspontját az írás szerzője, hozzátéve: a Hoffenheimnek az az érdeke, hogy eladja Szalait.

A Bild emlékeztetőül idézi a Transfermarkt adatait: a nemzetközi sajtóban mértékadónak tekintett honlap szerint Szalai piaci értéke a 2013-as hétmillió euróról – amely mainzi időszaka eredményességét tükrözte – mostanra 4.5 millióra csökkent, de még így is mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a klubnak, amelyik szerződtetni kívánja (mint beszámoltunk róla, német sajtóhírek szerint a Werder Bremen vezetői elgondolkodtak a lehetőségen.)

A német első osztályban két hét múlva kezdődik a játék, az idő szorít.

Legfrissebb hírek

A Bayern Münchennél folytatja a marokkóiak vb-hőse – hivatalos

Német labdarúgás
20 perce

Klubot váltott a svájciak támadója

Foci vb 2026
2026.06.25. 15:07

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05
Ezek is érdekelhetik