Hertha: Ezt hívják kőkemény kezdésnek – Dárdai Pál

2015.06.27. 08:24
A Herthával a nyári felkészülést vasárnap elkezdő Dárdai Pál szerint nehéz idénykezdet vár együttesére augusztusban, de nincs kétsége afelől, hogy sikeresen felkészíti csapatát.

„A kupában a Bielefelddel találkozunk, aztána bajnoki rajton megyünk az Augsburghoz. Ezt hívják kőkemény kezdésnek. De alaposan felkészülünk” – mondta Dárdai a Bundesliga sorsolása után a bz-berlin.de-nek.a Bundesliga sorsolása után a bz-berlin.de-nek.

A Bielefeld, amely tavasszal a harmadosztály megnyerése után jutott fel a Bundesliga 2-be, ugyanúgy hazai pályán játszik Dárdaiékkal, mint az élvonalban elért 5. helyezésének köszönhetően Európa-liga-résztvevő Augsburg. Az első meccsre augusztus 7. és 10. között, a másodikra augusztus 15-én vagy 16-án kerül sor.

„Nem véletlenül szerepel az Európa-ligában az Augsburg. És senki se gondolja, hogy a bielefeldi meccs könnyebb lesz, mindkettő ütősnek ígérkezik” – mondta Michael Preetz, a Hertha igazgatója. A folytatás sem lesz könnyebb, a Hertha az első öt bajnoki fordulóban három európai kupaindulóval is találkozik, s az Augsburghoz hasonlóan a Dortmunddal és a Wolfsburggal is idegenben.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
17 órája

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16