Bundesliga: az élvonalban tartotta a Stuttgartot, távozik Stevens

MTI MTIMTI MTI
2015.05.24. 13:45
A következő szezontól biztosan nem Huub Stevens irányítja a VfB Stuttgart labdarúgócsapatát, amely remek hajrával bennmaradt a német élvonalban.

A hírt a klub sportigazgatója, Robin Dutt jelentette be vasárnap egy televíziós interjúban. A sportvezető jelezte, hogy a holland tréner a szombati utolsó fordulót követően közölte a játékosokkal és a vezetőséggel is, hogy úgy érzi, teljesítette, amit vállalt, és nem hosszabbítja meg június 30-án lejáró szerződését.

Dutt azt még nem tudta megmondani, hogy ki lesz az új vezetőedző.

A 61 éves szakember tavaly november végén vette át az akkor sereghajtó stuttgartiak irányítását, és remek munkát végzett. A csapat az utolsó három fordulóban egyaránt győzött, a szombati záró körben, a Paderborn elleni sikerrel fellépett a 14. helyre, és ezzel biztosította élvonalbeli tagságát a következő szezonra.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
10 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik