Hertha: Dárdainál vált férfivá az öt év után kezdő kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.27. 17:56
Mint ismert, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 30. fordulójában a Hertha 1–0-s vereséget szenvedett a bajnok Bayern München vendégeként. A berlini csapat kapuját Sascha Burchert védte, aki öt és fél év után először lépett pályára kezdőként első osztályú mérkőzésen.

A korosztályos válogatott német kapus 19 éves korában, 2009. október 4-én Timo Ochsot váltva csereként állt be a Hamburg elleni hazai bajnokin – melyet Dárdai Pál végig játszott –, ám három perc leforgása alatt David Jarolím és Zé Roberto is átívelte fölötte a labdát.

A következő fordulóban, a Nürnberg otthonában még ő állt a Hertha kapujában, azóta azonban mindössze három Bundesliga-meccsen lépett pályára, de egyszer sem kezdőként.

A MECCS, AMELYEN BURCHERTET KÉTSZER IS ÁTEMELTÉK (A GÓLOK 1.24-TŐL)

A 2014–2015-ös szezon 30. fordulójában véget ért Burchert száműzetése, több mint öt és fél év után – Thomas Kraft kisebb sérülése miatt – ismét kezdőként állhatott a kapuba a Hertha színeiben Bundesliga-mérkőzésen.

„Árasztotta a nyugalmat, férfivá vált” – mondta Dárdai, akihez a játékosok is csatlakoztak.

Fabian Lustenberger csapatkapitány szerint Burchert hiba nélkül védett, míg Sebastian Langkamp biztonságban érezte magát a védelem tengelyében.

Az immáron 25 esztendős kapuvédő a következő körben a Mönchengladbach ellen is bizonyíthatja rátermettségét – ha Dárdai Pál is úgy gondolja.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
13 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
22 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34
Ezek is érdekelhetik