Bayern: Jelen pillanatban futni sem tudok - Franck Ribéry

2015.04.03. 14:45
Franck Ribéry, a német Bundesligában szereplő Bayern München labdarúgója úgy érzi, a lehető legrosszabbkor sérült meg, és jelen pillanatban futni sem tud.

Ribéry március 11-én, a Sahtar Doneck elleni (7–0) Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett bokasérülést. A 31 éves franciának a szezonban különböző sérülések miatt már 11 bajnokit kellett kihagynia, és a BVB elleni összecsapás is felkerül ebbe a sorba.

„A hét eleje katasztrofális volt, semmire sem voltam képes, szerdán legalább már kerékpárra tudtam ülni – mondta Ribéry a goal.com-nak. – Szörnyen rosszkor jött ez a sérülés, pont most kezdtem formába lendülni, így viszont ki kell hagynom három hetet.”

„Az volt a probléma, hogy túl hamar tértem vissza, a Sahtar ellen még nem kellett volna játszanom. Fontos mérkőzések jönnek, jó lenne minél hamarabb visszatérni, hogy segíthessek a csapaton. Kizárt, hogy a Dortmund ellen pályára lépek, jelen pillanatban futni sem tudok.”

Ribéry mellett David Alaba is kihagyja a szombati bajnokit. Az osztrák válogatott játékosra hét hét kihagyás vár térdsérülése miatt.

A Bayernnek 10 pont az előnye a második helyezett Wolfsburg előtt, míg a Dortmund jelenleg tizedik a bajnokságban. A két csapat szombaton 18.30-kor lép pályára Dortmundban.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
13 órája

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják, hogy közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 07:19

Kane csak gólpasszig jutott, a Bayern kettővel nyert az Atlético otthonában

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:52

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

A Bayern támadóját már meg is műtötték a szombati rangadó után – tavasszal térhet vissza

Német labdarúgás
2026.11.01. 13:54

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31