Leverkusen: Bellarabi 2020-ig hosszabbított - hivatalos

2015.02.20. 12:22
A német labdarúgó-bajnokság élvonalában (Bundesliga) szereplő Bayer Leverkusen a hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020-ig meghosszabbította a 24 éves német válogatott Karim Bellarabi szerződését.

Karim Bellarabi iránt többek között a Manchester City, a Liverpool, a Manchester United, az Arsenal, a Tottenham Hotspur és a Newcastle United is érdeklődött, ám a négyszeres válogatott futballista úgy döntött, egyelőre marad Leverkusenben, és már alá is írta új, 2020-ig szóló szerződését.

Nagy kő esett le Rudi Völler sportigazgató szívéről, Bellarabi 2017-ben lejáró előző megállapodásában ugyanis szerepelt egy 6 millió eurós kivásárlási záradék, ami azt jelenti, hogy ezért az összegért bárki elvihette volna nyáron a játékost, akinek az értékét jelenleg 8 millió euróra becsüli a transfermarkt.de, a Leverkusennek viszont ezek után már nem kell attól tartania, hogy a támadó áron alul vált majd klubot.

Legfrissebb hírek

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Negyedik stádiumú rákban szenved Kevin Keegan, a Liverpool korábbi aranylabdás játékosa

Angol labdarúgás
2026.06.01. 21:54

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Budapesti BL-döntő: rekordot döntött a magyar légiközlekedés

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:26

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Nem volt idő keseregni: az Arsenal megünnepelte Londonban a PL-címét – videók

Angol labdarúgás
2026.05.31. 17:04

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26
Ezek is érdekelhetik