Dortmund: Klopp szerint kupaszereplés híján is maradnak a játékosai

MTI MTIMTI MTI
2015.01.21. 18:32
Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta: akkor sem számít játékosainak tömeges távozására, ha az idény végén nem sikerül nemzetközi kupaszereplést biztosító helyen végezniük a Bundesligában.

A 2011-ben és 2012-ben bajnok, 2013-ban és tavaly pedig ezüstérmes együttes jelenleg az utolsó előtti, 17. helyen áll a bajnokságban, azaz az európai porond eléréséhez hatalmasat kellene előrelépnie.

„Ahogy most állnak a dolgok, örülni fogok, ha maradunk az élvonalban és a következő szezont sok edzéssel tölthetjük" – fogalmazott a Sport Bild magazinnak nyilatkozva Klopp, aki 2013-ban Bajnokok Ligája-döntőbe vezette csapatát.

„Jelenleg egy kicsit sem foglalkoztat az a kérdés, hogy a következő idényben indulhatunk-e a BL-ben" – tette hozzá.

A gyenge bajnoki forma ellenére a Dortmund a BL mostani kiírásában bejutott a legjobb 16 közé, ahol majd a Juventusszal találkozik.

A Bundesliga a téli szünetet követően a jövő hétvégén folytatódik, s a szakember azt mondta, bízik benne, hogy nem esnek ki. Egyúttal jelezte: nem tart attól, hogy a játékosok a távozásukat fontolgatnák, ha az együttes a következő idényben nem indulhat egyik kontinentális sorozatban sem.

„Ha mégis akadna ilyen futballistám, akkor azt mondanám, félreismertem" – fogalmazott Klopp.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
16 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

„Jelenleg ők a jobbak” – Klopp a Barcának szurkol az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 15:45

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.10.17. 17:38

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Klopp szobrot kapott a Liverpool múzeumában

Angol labdarúgás
2026.10.08. 14:14