Hamburg: Van der Vaart maradni akar, mindenre nyitott

MTI MTIMTI MTI
2014.11.26. 16:39
Hajlandó engedményre Rafael van der Vaart annak érdekében, hogy a Hamburg labdarúgócsapatában maradhasson.

„Mindig is azt hangoztattam, hogy a HSV az én klubom. Mindenre nyitott vagyok” – érzékeltette a Sport Bildnek nyilatkozva a csapatkapitány, hogy a jövő nyáron esedékes szerződéshosszabbításakor akár jövedelmének mérséklésébe is belemenne.

A 31 éves holland válogatott támadó 2005 és 2008 között játszott először a hamburgi együttesben, majd a Real Madridnál és a Tottenham Hotspurnél tett kitérőt követően 2012-ben tért vissza oda. Az interjúban hangsúlyozta, hogy más német klubba akkor sem szerződne, ha a hamburgi vezetők nem tartanának rá igényt.

Beszélt arról is, hogy az új edző, Joe Zinnbauer jelentős eredményt ért el a védelem megszilárdításában, őt pedig nem zavarja, hogy a középpályán mostanában inkább védekező feladata van.

A Stieber Zoltánt is foglalkoztató Hamburg rosszul kezdte az idényt, utolsó is volt a tabellán, amelyen most, 12 forduló után három csapatot megelőzve már a 15. helyet foglalja el.

Legfrissebb hírek

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
15 órája

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45
Ezek is érdekelhetik