Bundesliga: káosz várható a vasutassztrájk miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 11:44
Nagyon nagy káosz várható a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában, mivel a német vasutasok szombattól hétfő hajnalig sztrájkolnak, ami ellehetetleníti a szurkolók mérkőzésre való eljutását.

A német vasutasok október 18-án, szombat hajnali két órától október 20-án, hétfő hajnali négy óráig sztrájkolnak. Ez azért is fontos, mert mintegy százezer német szurkolónak kellene eljutnia csapata aktuális összecsapására, ezért mindenképpen szükség lenne egy B-tervre a szakszervezettől, ám ennek megoldására egyelőre nem született semmiféle javaslat.

A német Bild érdekességként megemlíti, hogy a Hertha drukkereit szállító vonat viszont elindul, amit a lap annak tulajdonít, hogy a Hertha egyik főtámogatója pont a Deutsche Bahn, az ország legnagyobb vasúttársasága.

A Werder Bremen híveinek például különösen nehéz dolguk van, ugyanis aki el szeretne jutni a Bayern München elleni rangadóra, annak 747 kilométert kellene megtennie ennek érdekében. Thomas Vorberger, a Werder Fan Clubjának elnöke is nehezményezi az esetet: „A csapatnak sok rajongója van az ország különböző részein, akik csak autóval tudnak jönni, autója viszont nincs mindenkinek. Az egyesület rajongói buszokat szervez, viszont ez is nagy megpróbáltatás, hiszen oda-vissza tizenkét órás útról van szó.”

A Borussia Mönchengladbachért szorítók között szintén nagy a bizonytalanság. A csapat Hannover elleni mérkőzésére több mint hatezer szurkolót vártak vonattal, most azonban attól tartanak, a sztrájk miatt sokan nem érkeznek meg időben a találkozóra.

A Dortmund Köln elleni összecsapására a drukkerek internetes fórumot hoztak létre, ahol közösen megszervezhetik az utazást. Ezt a példát azóta több gárda is követte, ennek ellenére hatalmas káosz várható a sztrájk miatt.

Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
8 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38
Ezek is érdekelhetik