Bundesliga: megdöbbentő vallomás a korábbi bajnoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.03. 16:39
Megdöbbentő vallomást tett önéletrajzi könyvében Thorsten Legat, a Werder Bremen korábbi KEK-győztes és német bajnok labdarúgója. Édesapja nemcsak szóban alázta meg, nemcsak verte rendszeresen, de gyermekkorában szexuálisan is zaklatta – Legat ennek tulajdonítja, hogy labdarúgóként ő is hajlamossá vált az agresszióra.

 

„Az életem egy lidércnyomás volt” – fogalmazott a most 45 esztendős korábbi labdarúgó, aki a napokban megjelenő önéletrajzi kötetében felelevenítette: apja nádpálcával rendszeresen véresre verte őt, két bátyját, valamint az édesanyját is, sőt másra is vetemedett.

„Amikor részegen jött haza, szabadjára engedte beteges agresszióját. Állandó félelemben éltem, annyira gyűlöltem és undorodtam tőle, hogy a halálát kívántam” – írja a könyvben a futballista, akinek gyerekfejjel évekig át kellett élnie az erőszakos családfő szexuális zaklatását.

S hogy ezt miért tartotta szükségesnek megírni?

„Az emberek idővel elkönyveltek agresszív, beteg lelkületű futballistának, és úgy gondoltam, rá kell világítanom az okokra” – nyilatkozta a Bildnek Legat, aki többször is állt a fegyelmi bizottság előtt, a leghíresebb esete rasszizmussal függött össze.

„Folyamatosan bennem volt a feszültség, mindenkit bántani akartam, még az edzéseken is elő-előtört belőlem a gyűlölet” – vallotta be a játékos, aki indulatait a harcművészetekben is megpróbálta levezetni – kevés sikerrel. Volt, hogy szamurájkarddal heveskedett a nyílt utcán, könnyebben megsebesített valakit, fel is jelentették.

Apja 2005-ben bekövetkezett halála sem szabadította fel. A profi futball befejezése után alkoholizmusba menekült, teljesen félrecsúszott az élete, az öngyilkosság gondolata kínozta – idő kellett ahhoz, hogy felesége és két gyermeke kedvéért, orvosi segítséggel szakítani tudjon ezzel az életmóddal.

Legat összesen 243 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára a Bochum, a Werder Bremen, az Eintracht Frankfurt, a VfB Stuttgart és Schalke színeiben, a brémaiakkal német bajnokságot és kupát, valamint KEK-et nyert, a Német Kupát egyszer-egyszer a Stuttgarttal és a Schalkéval is elhódította.

Ma edzőként dolgozik egy kiscsapatnál, és „a világ legboldogabb emberének” érzi magát.

Legfrissebb hírek

Sorozatban öt sikernél jár a Dortmund; a Leverkusen pontot szerzett Mönchengladbachban

Német labdarúgás
13 órája

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
2026.02.06. 22:38

Nem hosszabbít szerződést, nyáron távozik a lipcseiek középpályása

Német labdarúgás
2026.02.06. 13:03

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
2026.02.04. 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37
Ezek is érdekelhetik